Kétszeres hiánypótlás tilalma és az EVK


Az egyik közbeszerzési eljárásunk eredményével szemben előzetes vitarendezési kérelmet nyújtottak be. A kérelem szerint a nyertes ajánlattevő által a hiánypótlás során benyújtott gyártói adatlap továbbra is hiányos, ezért a kérelmező szeretné a nyertes ajánlatot érvénytelenné nyilváníttatni. Az EVK miatti hiánypótlást – mivel jogorvoslatnak tekinthető – önállónak lehet tekinteni a kétszeres hiánypótlási tilalom szerint?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2026. július 15-én (316. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5658

[…] hiánypótlási felhívás kiküldése szükséges, akkor a Kbt. 71. §-a szerinti általános szabályok alapján kell eljárnia, amely egyúttal a kétszeres hiánypótlás tilalmára vonatkozó rendelkezés alkalmazását is jelenti.A Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján a korábban megjelölt hiányok a későbbi hiánypótlás során már nem pótolhatóak, annyi kiegészítéssel, hogy alapelvi okokból az önkéntes hiánypótlást is ide kell érteni. A kétszeres hiánypótlás tilalma tehát arra vonatkozik, hogy ugyanazt a hiányt nem lehet még egyszer hiánypótoltatni. Ez a szabály – alapelvi okokból – megakadályozza, hogy az ajánlatkérő még egy lehetőséget biztosítson az ajánlattevő számára hiánypótlásra, amikor az ajánlattevő egyáltalán nem, nem időben vagy nem megfelelően teljesíti a hiánypótlási felhívást.A kétszeres hiánypótlási tilalom eldöntése során nem az érintett dokumentumnak van relevanciája, hogy mindkét hiánypótlási felhívás ugyanarra a dokumentumra, jelen esetben a gyártói adatlapra vonatkozik, hanem az a döntő körülmény, hogy a gyártói adatlap hibája, hiányossága, a hiánypótlási cselekmény tárgya nem lehet ugyanaz.Az előzetes vitarendezési kérelemmel összefüggésben felmerült hiánypótlás esetében, a kétszeres hiánypótlási tilalom megítélése szempontjából tehát az a lényeges körülmény, hogy a gyártói adatlapra vonatkozóan az első hiánypótlási felszólítás milyen tartalommal került kiküldésre, mi volt az a hiba, hiányosság, amelynek pótlására az ajánlatkérő felszólította az ajánlattevőt; illetve az előzetes vitarendezési kérelem alapján milyen hiba, hiányosság pótlására kellene felhívni az ajánlattevőt. Ha a hiba, hiányosság ugyanaz, akkor az előzetes vitarendezési kérelemre hivatkozással […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*díjmentes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.