Ajánlatkérő jogfenntartó nyilatkozatának jogszerűsége

Kérdés: A "fenntartja a jogot" ebben az értelemben egy választási lehetőség az ajánlatkérő részéről? Egy egyszerű közbeszerzési eljárásban az alábbi kijelentést tette az ajánlatkérő: "Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen közbeszerzési eljárást a Kbt. 92. § c) pontja alapján eredménytelenné nyilvánítsa, amennyiben az ajánlattevő a Polgármesteri Hivatal homlokzatfelújítása vonatkozásában nettó 4 160 000 Ft-nál, a Tájház homlokzatfelújítása vonatkozásában nettó 2 430 000 Ft-nál, a Szolgáltatóház homlokzatfelújítása vonatkozásában pedig nettó 4 955 000 Ft-nál nagyobb összegű ajánlatot tesz." Ez számomra azt jelenti, hogy amennyiben a megajánlott ár több, mint amennyi az önkormányzat által megadott ár, akkor az érvénytelen. Az önkormányzat pedig ezt úgy értelmezi, hogy érvénytelennek is nyilváníthatja meg nem is. Nem nyilvánította annak, így második lettem, pedig ha az én olvasatom szerint jár el, akkor a súlypontozás miatt én nyertem volna. Önök szerint ki kell-e zárni a fentiek tekintetében azt az ajánlatadót, akinek az árai – mindhárom esetben – túllépik a konkrétan meghatározott keretet?
Részlet a válaszából: […] ...nyilatkozatot tette. Ez a nyilatkozat azértjogsértő, mert alkalmas a verseny befolyásolására (ha tetszik a nyertesszemélye, nem él a jogfenntartással, ha nem tetszik, akkor viszont igen), azazsérti a közbeszerzési alapelveket, elsősorban a verseny tisztaságáravonatkozót...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.
Kapcsolódó címkék: