Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban

Kérdés: Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]
Részlet a válaszából: […] ...költségei megtérítését. Az eset közbeszerzési tanulságai azonban ennél lényegesebbek. Nem egyeztethető össze a Kbt. elveivel és a közbeszerzési törvény mögött meghúzódó jogalkotói szándékkal, ha nincs semmilyen jogkövetkezménye az előzetes vitarendezési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 14.

Jogorvoslat az ajánlatkérő kezdeményezésére

Kérdés: A D. 194/2020. ügyben az ajánlatkérő fordul a jogorvoslati fórumhoz azzal, hogy nem hívott fel mást igazolásra. Ebben az esetben indokolt ez?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőként, aki az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumok tekintetében a közbeszerzési törvényben és a jogszabályban foglaltak szerint előírt igazolási kötelezettségének eleget tett.Esetünkben azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 15.