Alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nyilatkozata bankszámláról


Miért kell nyilatkoznom arról – mint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek –, hogy milyen pénzforgalmi számláim vannak, ha azokat a korlátolt felelősségű társaságunk hatályos cégkivonata tartalmazza?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2015. július 15-én (184. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3675

[…] ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket) is, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező e szervezet erőforrására (is) támaszkodik.Az alkalmasság igazolásban részt vevő szervezet, azaz a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet azonban az ajánlatkérő által előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni arról, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.Fentiek alapján a kérdés szerinti nyilatkozat […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.