Hamis nyilatkozat értelmezése a hiánypótlásra vonatkozó rendelkezések tükrében


A hiánypótlás és a hamis nyilatkozat hogyan függ össze az új Kbt. értelmezésében?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. április 13-án (193. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3817

[…] kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg.A h) pontban foglalt kizáró ok esetén arról van szó, hogy az adott eljárásban olyan személy vagy szervezet vesz részt ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőként, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, és emiatt az eljárásból kizárták. Miután a kizáró ok 3 évig érvényesül, a kizárástól számított 3 évig az adott személy vagy szervezet nem vehet részt közbeszerzési eljárásban, azaz a kizáró okra hivatkozással ki kell zárni. A hamis adatszolgáltatásra vagy a hamis nyilatkozattételre sor kerülhet az ajánlatban, az egységes európai közbeszerzési dokumentumban illetve a hiánypótlás során bekért dokumentumok benyújtása során is.Az i) pont szerinti esetben– vagy arról van szó, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során valamely gazdasági szereplő hamis adatot szolgáltat, vagy hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy arról, hogy– a kizáró okok és az alkalmasság igazolására felhívott szervezet nem tud eleget tenni az igazolási kötelezettségének, annak ellenére, hogy előzetes igazolásában erre vonatkozóan nyilatkozott.Fentiekhez kapcsolódik a Kbt. 71. §-ának (4) bekezdése a hiánypótlást érintően.Ha az ajánlatkérő megállapítja, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához olyan gazdasági szereplő kapacitásaira támaszkodik, vagy olyan alvállalkozót nevezett meg, amely a 62. […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.