Kapacitást biztosító szervezet bevonása, szakemberre vonatkozó alkalmassági feltételek


A Kbt. 65. § (9) bekezdésének első szófordulata a "külön jogszabályban foglaltak szerint előírt" kitételhez köti, hogy az ajánlattevő a szakemberek rendelkezésre állására vonatkozó alkalmassági feltétel teljesítésének igazolásához csak akkor veheti igénybe más szervezet (személy) kapacitását, ha az adott szervezet (személy) valósítja majd meg azt a szakemberhez kötött szolgáltatást. Mely külön jogszabályokat szükséges szem előtt tartani a szakemberre vonatkozó alkalmassági feltétel meghatározásakor? Ha az adott beszerzés megvalósításakor nincs relevanciája a külön jogszabályi hivatkozásnak, akkor az ajánlattevő már nem is köteles a kapacitást biztosító szervezettel (személlyel) teljes mértékben elvégeztetni az adott szakemberhez kötött szolgáltatást?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2016. május 11-én (194. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3825

[…] vagy szállítást, amelyhez e kapacitásokra szükség van. Az (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. A (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.Ennek azonban magában a Kbt.-ben is vannak korlátai, tekintettel arra, hogy a Kbt. 138. §-a értelmében a saját teljesítésarány több kell, hogy legyen, mint az alvállalkozói teljesítés. Amennyiben a beszerzés tárgya tervezési szolgáltatás, és tervezési szolgáltatási referenciát kért az ajánlatkérő, melyre az ajánlattevő kapacitást nyújtó szervezetet vont be, így elvi értelemben, ha csak a 65. § (9) bekezdést vennénk alapul, akkor az egész teljesítést a kapacitást biztosító szervezetnek kellene végeznie alvállalkozóként. Erre azonban az alábbi 138. § (1) bekezdés értelmében nincs lehetőség.Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének arányát.Kibúvót jelenthet ugyanakkor, ha a teljesítés során más szakember bevonása történik, akivel eredetileg is megfelelt volna az ajánlattevő az eljárás során. Ez tehát alvállalkozócserét lehetővé tesz ugyan, de nem oldja meg a fenti dilemmát.A vonatkozó, a Kbt. 138. §-ának (2) bekezdése szerint az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.