Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei


Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. december 12-én (225. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4280

[…] kizárólag versenyeztetési eljárásban elkövetett versenyjogsértés jelentheti a Kbt. 62. § (1) bekezdésének n) pontja szerinti kizárást, hanem bármely múltbéli jogsértés, ami kimeríti a Tpvt. 11. §-át és az ennek majdnem pontosan megfelelő EUMSZ 101. cikkét.Mivel nem csupán a hazánkban elkövetett jogsértés számít, így az EUMSZ 101. cikke szerinti jogsértést megállapító határozat eredhet bármely EU-tagállam versenyhatóságától is. Többek között erről szól az Európai Unió Bíróságának C-470/13 számú ítélete, amelyben kimondja, hogy "Az EUMSZ 49. cikkel és az EUMSZ 56. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely kizárja a közbeszerzési eljárásban való részvételből azt a gazdasági szereplőt, amely jogerős bírósági határozattal megállapított versenyjogi jogsértést követett el, amelyért bírságot szabtak ki rá."Amikor az érintett döntés jogerőssé vagy véglegessé vált, onnan számít a három év. Ezalatt az érintett gazdasági szereplő nem lehet sem ajánlattevő, sem kapacitást biztosító szervezet, sem alvállalkozó.A kérdésben jelzett módon kapacitást biztosító szervezetként kell az ajánlatkérőnek kizárnia az érintett gazdasági szereplőt. Ez azonban nem feltétlenül jelenti az ajánlat érvénytelenségét. A Kbt. 71. §-ának (4) bekezdése értelmében a kapacitást biztosító szervezet cserélhető, amennyiben a 62. § (1) bekezdés n) pontja szerint tartozik a kizáró okok hatálya alá.A fenti bekezdésben hivatkozott jogszabályi rendelkezés szerint, ha az ajánlatkérő megállapítja, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához olyan gazdasági szereplő kapacitásaira támaszkodik, vagy olyan alvállalkozót nevezett meg, amely a 62. § (1) bekezdés a)-h), k)-n) és p)-q) pontja szerinti, korábbi eljárásban tanúsított magatartás alapján a j) pontja szerinti, vagy – ha az ajánlatkérő előírta – a 63. § szerinti kizáró ok hatálya alatt áll, a kizáró okkal érintett gazdasági szereplő kizárása mellett hiánypótlás keretében felhívja az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt a kizárt helyett szükség esetén más gazdasági szereplő megnevezésére.A kapacitást biztosító kizárása mellett az ajánlatkérőnek hiánypótlási felhívást kell kibocsátani, amikor az értékelés során megbizonyosodott a kapacitást biztosító szervezet kizáró ok hatálya alá tartozásáról. Válaszunkban ugyan nem érintjük, de felvetődhet a hamis adatszolgáltatás ebben az esetben, amennyiben az érintett szervezet a korábbiakban lenyilatkozta, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, úgy természetesen hamis adatszolgáltatás miatt is szükséges lesz kizárni. Ez azonban nem fogja érinteni az ajánlatkérő kizáró ok hatálya alá tartozását, ettől függetlenül a kapacitást biztosító szervezettel kapcsolatos kizárásról […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.