Kapacitást biztosítóra vonatkozó nyilatkozat nemzeti rezsimben


Nemzeti eljárásrend esetében csak olyan nyilatkozat van az EKR-ben, miszerint a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alvállalkozóra utal, de a kapacitást biztosítóra nem. Ebben az esetben mi a teendő?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2019. augusztus 7-én (233. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4376

[…] előkészítés során rendelkezésre álló űrlapok helyett, a jogszabályi változásokra figyelemmel módosított elektronikus űrlapok alkalmazásával megindítani az eljárást – kormányrendelet 11. § (8) bekezdésének a) és b) pontja.Mivel esetünkben űrlap nem áll rendelkezésre, így az ajánlatkérőnek szabadon van lehetősége saját űrlapot készíteni, vagy eljárási dokumentumai közé .doc formátumban template-et feltölteni.A kérdésben jelzett probléma létezik, hiszen a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése előírja, hogy az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez kizáró ok hatálya alá tartozó alvállalkozót. A kapacitást biztosító szervezet azonban nem minden esetben minősül alvállalkozónak, mivel nem kerül közvetlenül bevonásra a szerződés teljesítésébe az ajánlattevő által. Erre jó példa a pénzügyi, gazdasági alkalmassági igazolása esetében, ha például árbevételt igazol egy másik cég az ajánlattevő számára. A kezességvállalás mellett nem biztos, hogy a kapacitást biztosító szervezet alvállalkozónak minősül.A fentiekben hivatkozott, a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése értelmében az ajánlatban – vagy több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi jelentkezésben – be kell nyújtani az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező arra vonatkozó nyilatkozatát, miszerint nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. §, valamint ha az adott közbeszerzési eljárásban előírásra került, a 63. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.Mindez uniós rezsimben nem okoz gondot, hiszen a kapacitást biztosító szervezet saját jogon vesz részt az eljárásban, és nyilatkozik magáról.A Kbt. 67. § (3) bekezdésének rendelkezése szerint, ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban – vagy több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi jelentkezésben – be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.