Termék megváltoztatása keretmegállapodás 2. részében


Kétéves keretmegállapodást kötöttünk négy ajánlattevővel nyomdai termékekre a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerinti eljárásban azzal a kikötéssel, hogy a konkrét beszerzések megvalósítása minden esetben verseny újranyitásával történik, amelynek során a keretmegállapodásban részes valamennyi ajánlattevőnek árajánlatot kell tennie. A keretmegállapodásban előírtuk, hogy szakmai ajánlatot kell benyújtani, amelynek két része volt: a Műszaki megfelelőségi táblázat és a részletes Ártáblázat. Ezek a Keretmegállapodáshoz mellékletként kerültek csatolásra. A Műszaki megfelelőségi táblázatban mutatták be az ajánlattevők az általuk megajánlott termékeket: gyártó, gyártásazonosító és egyéb műszaki paraméterek megadása mellett. A legutolsó beszerzés során az egyik ajánlattevő olyan terméket ajánlott meg, amely az eredeti ajánlatában nem szerepelt. Tisztázó kérdést tettünk fel, amelynek során azt a magyarázatot adta, hogy az eredeti ajánlata szerinti terméket a gyártó már nem gyártja, ezért azt helyettesítő, az eredeti termékkel minden műszaki paraméterében megegyező, de más gyártó termékét ajánlotta meg. Ez a változtatás számunkra kedvező. Elfogadhatjuk így az ajánlatát?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2024. augusztus 7-én (293. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5337

[…] esetben az ajánlat elfogadása a keretmegállapodás ’lényeges módosításának’ minősülne, mert a keretmegállapodásban foglalt termékhez képest, amelyet az ajánlattevő szakmai ajánlata tartalmazott, másik termék jelenik meg az eljárásban, és – ha ez az ajánlattevő lenne az eljárás nyertese, akkor – a keretmegállapodásban foglalthoz képest – másik termék szállítására kerülne sor, ami jogszerűtlen, hiszen a szakmai ajánlatot, amely jelen esetben a szállítandó termékeket is beazonosította műszaki szempontok szerint, utólag, az eljárás 2. részében nem lehet megváltoztatni.Ennek alapján megállapítható, hogy az ajánlat nem felel meg a megkötött keretmegállapodás mellékleteként csatolt Műszaki megfelelőségi táblázatban foglaltaknak, így a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott ajánlat érvénytelen, mert olyan érvénytelenségi hibában szenved, amely az eljárásban nem orvosolható az alábbiak szerint.„Kbt. 73. § (1) bekezdés e) egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit.”A kialakult helyzet – azaz egy termék gyártásának megszűnése – ugyanakkor megoldást igényel. Elsőként azt kell az ajánlatkérőnek megvizsgálnia, hogy keretmegállapodása egyáltalán megengedi-e a szerződött termék cseréjét, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.