Munkavállaló szakember és az EKR


Egy építési beruházási tenderen a szakember-alkalmassági követelményre a saját munkavállalónkat szeretnénk megjelölni. Az alkalmassági követelmény miatt a munkavállalónkat természetes személyként rögzíteni kell az EKR-ben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2025. november 12-én (308. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5549

[…] EKR-ben, vagy amelynek adatait az ajánlattétel vagy a részvételre jelentkezés során az EKR-ben előzetesen rögzítette.Az EKR-ben tehát az ajánlattevő és a részvételre jelentkező, valamint a kapacitást biztosító szervezet regisztrációja kötelező. A kapacitást biztosító szervezetnek nem minősülő alvállalkozó esetében pedig az adott közbeszerzési eljárás ajánlatának, illetve részvételi jelentkezésének összeállítása során az ajánlattevő, illetve a részvételre jelentkező választása, hogy az alvállalkozó regisztrál-e (ha még nem tette meg), vagy adatait a részvételre jelentkező, illetve az ajánlattevő esetileg rögzíti.A részvételi jelentkezés, illetve ajánlat összeállítása során szükséges megadni, hogy egy adott gazdasági szereplő milyen szerepkörben vesz részt a közbeszerzési eljárásban: ajánlattevő/részvételre jelentkező, kapacitást biztosító szervezet, vagy kapacitást biztosító szervezetnek nem minősülő alvállalkozó.A munkavállaló a Kbt. 3. § 1–2., 10. pontokban szereplő fogalmak alapján nem minősül gazdasági szereplőnek, ajánlattevőnek, részvételre jelentkezőnek és alvállalkozónak, […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.