515 cikk rendezése:
21. cikk / 515 Keretszerződésben alvállalkozó bevonása
Kérdés: Keretszerződés megkötésére irányuló eljárásban ajánlattevőként veszünk részt. A keretszerződés 4 éves időtartama, valamint a jellege miatt ugyanakkor nem látjuk előre, hogy milyen esetekben és milyen mértékben kell majd alvállalkozót bevonnunk. Az ajánlatkérő azonban a szerződés megkötésekor elvárja az alvállalkozók megnevezését és a teljesítési arány megadását. Hogyan oldható fel ez a helyzet?
22. cikk / 515 Előzetes piaci konzultáció
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében kérdezni is lehet, vagy csak véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni?
23. cikk / 515 Súlyos szerződésszegés bejelentése
Kérdés: Önkormányzat ajánlatkérő vagyunk. Szerintünk az egyik szerződő partnerünk súlyos szerződésszegést követett el, kötbérezni akarjuk, és erről hivatalos levélben tájékoztattuk. A partnerünk jelezte, hogy nem fogadja el a véleményünket, és pert fog indítani, ha mégis szerződésszegésre hivatkozással kötbérezzük. Ebben az esetben mikor kell a súlyos szerződésszegést bejelenteni a Közbeszerzési Hatóság részére? Hiszen nem ismert a per kimenetele.
24. cikk / 515 Új feltétel a DBR ajánlattételi szakaszában
Kérdés: A DBR ajánlattételi szakaszában keretmegállapodás megkötésére vonatkozóan kérte fel az ajánlatkérő a DBR-ben részt vevőket ajánlattételre. Alkalmassági követelményként referencia benyújtását kérte, viszont ajánlattételi felhívásában előírta: a "nyertes ajánlattevő további feladata az X termék/berendezések karbantartási, időszakos felülvizsgálati és javítási szolgáltatás ellátása"..., továbbá a műszaki leírásban kitért arra, hogy az ajánlattevőnek az ajánlattal érintett orvostechnikai eszközök időszakos felülvizsgálatára feljogosított szervezetnek kell lennie. Az ajánlattevő ezen nyilvántartásban jelenleg nem szerepel, mivel azt a szerződéskötésre kívánta igazolni. Mit tehet az ajánlattevő a hiánypótlás szakaszában? Bevonhat alvállalkozót, aki rendelkezik ezen nyilvántartásban szerepléssel? Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 71. § (6) bekezdését.
25. cikk / 515 DBR szabályozásának változása
Kérdés: Miért cserélték ki a DBR esetében a részeket kategóriákra a 2024. februári módosítással?
26. cikk / 515 Nyilatkozat változásbejegyzésről
Kérdés: Ajánlatkérőként felmerült bennünk, hogy a közbeszerzési eljárásban megnevezett alvállalkozótól, illetve kapacitást biztosító szervezettől nem szükséges nyilatkozatot kérni a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról?
27. cikk / 515 Ajánlati biztosíték nyújtása árlejtés esetében
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő árlejtést kíván előírni az ajánlati felhívásban, az ajánlati biztosíték befizetését igazoló dokumentumot az eredeti ajánlat benyújtásával egyidejűleg, vagy az árlejtés lezárásának napján kell benyújtaniuk az ajánlattevőknek, vagy az árlejtés lezárásának napjától számított X munkanapon belül, esetleg ezek valamely kombinációja? Ha igen, mely időpontokban?
28. cikk / 515 Második helyezett választásának lehetősége
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a túl magas árat megajánló ajánlattevő ajánlatára vonatkozó indokolást nem akarja elfogadni, akkor lehetséges az értékelési szempont szerint soron következő ajánlattevőt kihirdetni nyertes ajánlattevőként?
29. cikk / 515 Minimum két ajánlattevő értelmezése
Kérdés: Amennyiben előírtam a Kbt. 74. § (2) bekezdésének e) pontját, szükséges-e, hogy a tárgyalásos eljárásban végig legyen legalább két ajánlattevőm a végső ajánlattételt beleértve is, vagy elegendő, ha csak az első ajánlat érkezik két ajánlattevőtől? Szerintem vissza lehet élni azzal, ha végig kell a két ajánlattevő.
30. cikk / 515 Műemléki épületre vonatkozó referencia értelmezése
Kérdés: Hogyan értékelhetem azt a referenciát, melyet egy kínai ajánlattevő hoz műemléki épületen végzett munka vonatkozásában? Elképzelhető, hogy a hazai szabályok alapján mást tekintünk műemléki épületnek. Ebben az esetben a műszaki egyenértékűség szabályát hogyan tudom alkalmazni?