Hiánypótlás elrendelésének feltétele

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...pontok.Vitakérdés lehet, hogy egyáltalán szükséges-e olyan hiánypótlás kibocsátása, mely egyértelműen érvénytelen ajánlatok további érvénytelenségét eredményezi a közbeszerzési törvény 71. §-ának (8) bekezdése alapján. Véleményünk szerint attól, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Közbeszerzési szerződések új szabályai

Kérdés: Úgy tudjuk, hogy a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályok jelentősen változtak. E körben tágabb lehetőség van-e a szerződések módosítására? Kérdésünk még, hogy a szerződésekkel kapcsolatos jogviták mely részei tartoznak a Közbeszerzési Hatóság elé?
Részlet a válaszából: […] ...kezdeményezheti.Ez az a helyzet, amikor a Közbeszerzési Döntőbizottságköteles kezdeményezni a szerződés közbeszerzési jogsértés miattiérvénytelenségének megállapítása iránti egységes pert, melyet a Kbt.részletesen szabályoz a 164. §-ában. A szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címke: