Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén

Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
Részlet a válaszából: […]  A Kbt. 124. §-a értelmében a szerződést az eredetitartalomnak megfelelően kell megkötni. A 124. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint eredményesközbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel)- közös ajánlattétel esetén a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Hiánypótlásra vonatkozó rendelkezés ellentmondásossága

Kérdés: Az ajánlatkérő – az ajánlati biztosíték kivételével – teljes körben biztosította a hiánypótlást. Ugyanakkor ezt követően a felhívás azt tartalmazta, hogy az ajánlattételi adatlapon szereplő ajánlati árak nem pótolhatók, illetve azok pontosítására sincs lehetőség. Nem ellentétes ez a teljes körű hiánypótlás biztosításával?
Részlet a válaszából: […] ...83. §-ának (2) bekezdése tartalmazza a hiánypótlás nem formaihiányosságaira vonatkozó elemeit, melyek között nem szerepel az ajánlati ár,továbbá a hivatkozott szakasz (7) bekezdése hívja fel a figyelmet azértékelésre kerülő tartalmi elemek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.
Kapcsolódó címkék: