Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] ...kitér az ajánlati kötöttségre az alábbiak szerint:A nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az ajánlatkérő a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához az ajánlattételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Ajánlat átvétele arra nem jogosult személy által

Kérdés: Átvették a személyesen benyújtott ajánlatunkat, de utóbb az ajánlatkérő arra hivatkozott, hogy aki átvette, az a személy erre nem volt jogosult, emiatt az ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Jogszerű ez az eljárása?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő eljárása teljes mértékben jogszerűtlen, feltéve hogy az ajánlattevő az ajánlati felhívásban megjelölt címen és helyen nyújtotta be ajánlatát.A felhívásban ugyanis az ajánlatkérőnek pontosan meg kell adnia az ajánlat benyújtásának helyét. Amennyiben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 17.