Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...felelős miniszter által minden évben rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.A 73. § (4) bekezdésben hivatkozott 73....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.
Kapcsolódó címkék:    

Előszerződés kapacitást nyújtó szervezettel

Kérdés: Milyen jogon kér az ajánlatkérő tőlem, mint ajánlattevőtől, olyan szerződést, melyben a kapacitást nyújtó szervezet előszerződésben kötelezettséget vállal? Az előszerződés olyan kötelezettségvállalás mindkét fél részéről, melynek tartalmát nem ismerhetjük az ajánlattétel pillanatában, viszont abban a felek a szerződés megkötésére vállalnak kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevő, érdemes elolvasni az Európai Unió Bíróságának a C-234/14. számú ügyben hozott döntését, mely a Közbeszerzési Hatóság honlapján elérhető. A 2016. január 14-én hozott döntés értelmében ellentétes az irányelvekkel, "ha valamely ajánlatkérő szerv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.
Kapcsolódó címkék: