Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről

Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
Részlet a válaszából: […] Az érintett nyilatkozat a bevont alvállalkozók igénybe­vételének mértékéről, nevesítéséről, tevékenységéről szól. A kérdés alapján a közös ajánlattevők vélhetően azonos alvállalkozót más-más értékkel jelentettek be a 40. § értelmében.A törvény 40. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.
Kapcsolódó címkék:    

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...elismerését követően állítja ki számláját, a számlában részletezve az alvállalkozói teljesítés, valamint az ajánlattevői teljesítés mértékét;– az előző pont szerint a számlában feltüntetett alvállalkozói teljesítés ellenértékét az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.
Kapcsolódó címkék: