Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...valójában annak van elsősorban jelentősége, hogy egy egybefüggő út felújítása történik, mely a közbeszerzés becsült értékének tervezése során véleményünk szerint is a beszerzés egységét feltételezi. Ez azonban semmilyen módon nem jelenti azt, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Egybeszámítási kötelezettség építési beruházásoknál

Kérdés: Mit jelent az egybeszámítási kötelezettség a gyakorlatban építési beruházás esetében? Például, ha az önkormányzat 2009 júniusában közbeszerzési eljárást (általános egyszerű eljárást) folytatott le építési beruházás keretében utak felújítására (értéke nettó 16 millió forint), és 2009 októberben egy újabb utca felújítását szeretné elvégeztetni (kb. nettó 4 millió forint), akkor már ez a beruházás is a közbeszerzés hatálya alá fog esni?
Részlet a válaszából: […] ...is megvalósul jelen esetben. A másodikbekezdés szerinti feltétel vizsgálatánál arra kell fókuszálni, van-e arra elvilehetőség, hogy a tervezett munkák mindegyikét ugyanaz a vállalkozó teljesítse.Tekintettel arra, hogy jelen esetben a megrendelendő munkák rendeltetéseazonos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.
Kapcsolódó címkék: