Más ajánlattevő bevonása a teljesítésbe


Nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése során igénybe vehet-e olyan alvállalkozót, aki/amely az ajánlattétel során konzorciumi tag volt, de nem nyert?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2017. augusztus 16-án (209. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4032

[…] eljárás eredményét már eleve egyeztették a felek. Emiatt a probléma elsősorban nem közbeszerzési jellegű. Az ajánlattevőnek és az ajánlatkérőnek egyaránt figyelemmel kell lennie arra, hogy a teljesítés során ne merüljön fel a felek közötti korábbi kartell, vagy egyértelmű korábbi egyeztetés lehetősége.A kérdés egyrészt vonatkozik a más ajánlattevő által igénybe vett alvállalkozóra is, amely egyértelműen nem tiltott, hiszen a többes megjelenés tilalma hatálya alá csak az ajánlattevői pozícióban lévő gazdasági szereplők tartoznak. Más ajánlattevő alvállalkozójának nevesítését a Kbt. már az eljárás során is lehetővé teszi az alábbi rendelkezés alapján.A Kbt. 36. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlattételi lehetőség biztosítása esetén […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.