DBR működése


Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2018. december 12-én (225. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4284

[…] áruk, építési beruházások vagy szolgáltatások esetleges kategóriákba sorolását és az egyes kategóriák jellemzőit, valamint a leglényegesebb szerződéses feltételeket, amelyek alapján a gazdasági szereplők eldönthetik, hogy jelentkeznek-e a dinamikus beszerzési rendszerbe. Nem szükséges ugyanakkor minden beszerzési tárgyat előre felsorolni, hiszen éppen ez biztosítja a rugalmasságot, hogy nem szükséges például minden karbantartási anyagot felsorolni, a beszerzésre kerülő tárgyak a DBR fennállása során cserélhetők, kiegészíthetők.Annak érdekében, hogy egyértelmű legyen a DBR alkalmazása, az ajánlatkérőnek meg kell adnia a dinamikus beszerzési rendszerrel, annak működésmódjával, a használt elektronikus eszközökkel és a csatlakozás műszaki szabályaival és leírásával kapcsolatos valamennyi szükséges információt. A rendszerben megvalósítandó konkrét közbeszerzésre vonatkozó pontos műszaki leírást és szerződéses feltételeket az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg kell elérhetővé tenni. Az ajánlattételi felhívást azok a részvételre jelentkezők kapják meg, akik a DBR-be a részvételi szakaszban bejutottak.Eltér a DBR a keretmegállapodásos eljárástól annyiban, hogy az alkalmassági feltételeknek megfelelő, valamennyi részvételre jelentkezőt fel kell venni a dinamikus beszerzési rendszerbe, tehát az ajánlattételre felhívandó részvételre jelentkezők száma nem korlátozható.A dinamikus beszerzési rendszer felállításakor a részvételi határidő meghatározása egyszeri kötelezettség, mivel a későbbiekben olyan helyzet áll elő, mintha a DBR fennállása alatt folyamatos részvételi szakasz zajlana. A rendszerben megvalósítandó további közbeszerzések tekintetében ugyanis nem határozhatók meg újabb részvételi határidők, a rendszer fennállásának teljes időtartama alatt lehet részvételre jelentkezni.Adminisztrációcsökkentő elem, hogy a részvételi jelentkezések elbírálásáról csak a dinamikus beszerzési rendszer felállításakor kell készíteni összegezést.Igény felmerülésekor az ajánlatkérő az egyes közbeszerzések megvalósítása érdekében a rendszerbe felvett minden gazdasági szereplőt felhív arra, hogy nyújtson be ajánlatot. Ha a dinamikus beszerzési rendszert részekre osztották, az ajánlatkérőnek az adott részbe felvett minden gazdasági szereplőt fel kell hívnia ajánlat benyújtására. Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt nem határozhatja meg az ajánlattételi felhívás megküldésétől számított tíz napnál rövidebb időtartamban. Ha azonban az ajánlatkérő ennél gyorsabb, rugalmasabb megoldást kíván megvalósítani, akkor elektronikus katalógust javasolt a DBR keretein belül feltöltetni az ajánlattevőkkel.Az elektronikus katalógus, mint a DBR-hez hasonló sajátos beszerzési módszer, kifejezetten utal a DBR adta lehetőségekre a közbeszerzési eljárások során – Kbt. 109. §-ának (10) bekezdése. A Kbt. 109. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő kötelezővé teszi az elektronikus kommunikációs eszközök használatát, az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy hogy az ajánlattevőnek elektronikus katalógust kell csatolnia az ajánlatához.Az elektronikus katalógus használatának két módja van a közbeszerzési törvény 109. §-ának (6) bekezdése alapján. Vagy a megváltozott katalógustartalomnak megfelelően, vagy a nagyobb becsült érték miatt újonnan be kell nyújtani a katalógust az ajánlattevőknek. A másik lehetőség, hogy az ajánlatkérő értesíti az ajánlattevőket, hogy mikor gyűjti össze a nyilvános DBR-katalógusokból az általa jelzett termékek árát, és egyben hasonlítja is össze az árakat. Ez az összehasonlítás helyettesíti az újraversenyeztetést, és ebben a formában egyenrangú azzal az előbbiekben ismertetett megoldással, amikor új katalógusokat kell benyújtaniuk az ajánlattevőknek az ajánlatkérő felhívása alapján. Fontos, hogy a 109. § (6) bekezdés b) pontja lehetővé teszi, hogy a folyamatosan felmerülő ajánlatkérői igények ne külön újraversenyeztetés, hanem az ajánlattevők által frissített katalógusok alapján történjenek. Nem szükséges, hogy a katalógus minden egyes sorára minden ajánlattevő ajánlatot nyújtson be, szélesítve ezzel a versenyt. Itt is tetten érhető a különbség a keretmegállapodásos eljárás és a DBR között, mivel a be nem árazott tétel az adott ajánlattevő esetében azt jelenti, hogy az adott terméket nem szállítja, így az arra vonatkozó versenyben nem vesz részt, ellenben más felhívásban, melyben az általa is szereplő termék kerül versenyeztetésre, katalógust nyújt be, avagy éppen frissíti korábbi katalógusát.A katalógusok karbantartása során az is megtörténhet, hogy az árak változnak, bár nemcsak a keretmegállapodásos eljárásban megszokott árcsökkenés történhet, hanem akár árnövekedés is.A vonatkozó, Kbt. 109. § (6) bekezdése értelmében az (5) bekezdés szerinti esetben az ajánlatkérőnek a következő módszerek egyikét kell alkalmaznia:– felhívja az ajánlattevőket, hogy az adott közbeszerzés követelményeihez igazítva ismételten nyújtsák be elektronikus katalógusaikat; vagy– értesíti az ajánlattevőket, hogy a már benyújtott elektronikus katalógusokból gyűjti össze azokat az információkat, […]
 
Kapcsolódó címkék:      
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.