Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] ...Az ajánlatkérő az egységes európai közbeszerzési dokumentum szerinti nyilatkozattal egyidejűleg – több szakaszból álló eljárásban a részvételi szakaszban – ellenőrzi a nyilatkozatban feltüntetett, a (11) bekezdés szerint elérhető adatbázisok adatait is;– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.
Kapcsolódó címkék:    

Új alvállalkozó bevonásának lehetősége tárgyalásos eljárás ajánlati szakaszában

Kérdés: Egy tárgyalásos eljárás ajánlati szakaszában van-e lehetőség – a részvételi jelentkezésben feltüntetett alvállalkozón kívül – új (10 százalék feletti) alvállalkozó szerepeltetésére az ajánlattevő ajánlatában – természetesen az új alvállalkozónak a részvételi és ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban rögzített feltételek teljesítése mellett?
Részlet a válaszából: […] ...irányadóak a nyílt eljárás, valamint a kétszakaszból álló eljárások szabályai. A két szakaszból álló eljárásoktekintetében a részvételi szakaszra irányadó szabályok közül a 100. § (2)bekezdése rendelkezik arról, hogy a részvételi szakaszban történik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.
Kapcsolódó címkék: