Hiánypótlás elrendelésének feltétele

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentumok vagy a jogszabályok előírásainak. A hiánypótlás során az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szereplő iratokat – ideértve a 69. § (4)-(5) bekezdése szerint benyújtandó dokumentumokat is – módosítani és kiegészíteni is lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Ajánlat kiegészítése

Kérdés: Az ajánlati felhívásban az ajánlatkérő elő­írta, hogy valamennyi ajánlati sor beárazandó. Két sort nem áraztunk be, így az ajánlati ár gyakorlatilag nem valós. Ez kiegészíthető? Ilyen módon az ajánlatkérő elbírálja az ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...is, fontos hangsúlyozni, hogy a hiánypótlásnak az a célja, hogy az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szereplő iratok, nyilatkozatok oly módon kerüljenek módosításra vagy kiegészítésre, hogy az ajánlat vagy részvételi jelentkezés megfeleljen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 10.
Kapcsolódó címkék: