ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval


Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2021. szeptember 8-án (258. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4762

[…] kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. kormányrendelet 21. § (1) bekezdésében az alábbiak szerint határozza meg az alkalmasság elő­írásának módját például árubeszerzés esetében.Az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmasságának igazolása árubeszerzés esetében – figyelemmel annak jellegére, mennyiségére, rendeltetésére – előírható–indokolt esetben azoknak a környezetvédelmi intézkedéseknek a leírásával, amelyeket az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a teljesítés során alkalmazni tud;–elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítvánnyal, amely tanúsítja, hogy a leírásokra vagy szabványokra történő hivatkozással egyértelműen meghatározott áru megfelel bizonyos leírásoknak vagy szabványoknak – g) és i) pontok.Az uniós forrás ellenőrzése során gyakori, hogy a fenti alkalmassági követelmény helyett az ajánlatkérőnek szerződéskötési feltétel alkalmazását javasolják. Jogszabály hiányában véleményünk szerint alvállalkozó is teljesítheti a feltételt, melynek komoly hiányossága ugyanakkor, hogy a teljesítés során nem kérhető számon, hiszen csak szerződéskötési feltételként szerepel az ajánlatkérő előírásában. Rutinosabb az ajánlatkérő, ha az ellenőrző szervezet alkalmasság helyett szerződéskötési feltételként kéri meghatározni a fenti tanúsítványok előírását, úgy a szerződés teljesítése vonatkozásában […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.