Találati lista:
61 Tervezési szolgáltatások egybeszámítása
Kérdés: Hogyan kell a különféle tervezési szolgáltatásokat egybeszámítani a Kbt. 18. §-ának (2) bekezdésére tekintettel? Hogyan értelmezzük a műszaki-gazdasági funkcionális egység fogalmát a tervezési szolgáltatások esetében? A korábbi gyakorlat szerint a szolgáltatás hasonlósága alapján egybeszámítottuk az adott évben jelentkező valamennyi magasépítési tervezési szolgáltatást. A Közbeszerzési Hatóság részekre bontás tilalma alkalmazásához kiadott útmutatója azt írja, hogy a szolgáltatások esetében nem a hasonlóság a vizsgálat elsődleges szempontja, hanem az egy közös cél, vagyis ugyanazon építési beruházáshoz kapcsolódó valamennyi tervet (engedélyes, kiviteli), még ha ezek elkészítése nem is egy időben merül fel, egybe kell számítani. De ha egy adott évben több különböző építési beruházáshoz kell kiviteli terveket beszereznem, amelyek nyilvánvalóan nem egy közös cél megvalósítását szolgálják, akkor e tervezési szolgáltatások becsült értékét a szolgáltatás hasonlósága miatt már nem kell egymással egybeszámítani?
62 Egybeszámítás különböző ajánlattevővel kötött szerződések esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő ugyanolyan szolgáltatásra szeretne szerződést kötni még ebben az évben, eltérő teljesítési hellyel, eltérő teljesítési időtartammal és valószínűleg két különböző ajánlattevővel. Jól gondolom-e, hogy a két beszerzés – mivel ugyanazt a célt szolgálja és tartalmilag hasonló – egybeszámítandó?
63 Új egybeszámítási szabály értelmezése
Kérdés: Kérem, magyarázzák el nekem az új 18. § (2) bekezdését! Hogyan kell a továbbiakban egybeszámítani? Miben különbözik az új megközelítés a korábbiaktól?
64 Közbeszerzési terv módosítása
Kérdés: A július 1-jétől hatályos Kbt. alapján kell-e módosítani az év elején elkészített közbeszerzési tervet? A hatályba léptető rendelkezések erről nem szólnak.
65 Egybeszámítás a Kbt. módosítását követően
Kérdés: A módosítás az egybeszámítási szabályokat jelentősen megváltoztatta: többek között ilyen az egyidejűség – amit az ajánlatkérő az éves tervhez tudott kötni – figyelmen kívül hagyása. Az ajánlatkérőnek folyamatosan kell beszerezni bizonyos árukat a tevékenysége ellátásához. Az eddigi gyakorlat szerint a szerződések lefedték a teljes időt, és nem feltétlenül naptári évre szóltak. Az egybeszámítást elvégezhetjük-e úgy, hogy a beszerzés évében összeszámoljuk valamennyi szerződés értékét az igény felmerülésétől függetlenül?
66 Közösségi értékhatárt meghaladó beszerzések lebonyolítása nemzeti eljárásrendben
Kérdés: A Kbt. 18. §-ának (3) bekezdése alapján a feltételek teljesülése esetén akárhányszor megtehetem, hogy közösségi eljárás helyett nemzeti eljárást folytatok le? Vagyis előállhat az a helyzet, hogy az egybeszámítás alapján a közösségi értékhatárt meghaladó beszerzéseket nemzeti eljárásrend szerint bonyolítom le teljes egészében?
67 Fogalmi elemek értelmezése egybeszámításnál
Kérdés: Az ajánlatkérőnek egybe kell számítania azon árubeszerzések és szolgáltatásmegrendelések értékét, amelyek a) hasonló áruk beszerzésére, vagy szolgáltatások megrendelésére irányulnak, továbbá b) a rájuk vonatkozó beszerzési igény egy időben merül fel. Mit jelent a "hasonló áruk" és az "egy időben merül fel" meghatározás?
68 Köztéri szobor megrendelése támogatott forrásból
Kérdés: Közbeszerzés-köteles-e köztéri szobor elkészítésének megrendelése akkor, ha az önkormányzat támogatásból nyert összegből szeretne három darab mellszobrot állítani, előre meghatározott méretben, anyagból, formátumban, és a rendelkezésre álló összeg alapján a beszerzés értéke meghaladná a nemzeti értékhatárt?
69 Közbeszerzési előírások közszolgáltatókra
Kérdés: Mi történik akkor, ha év közben a közbeszerzési terv leadása után nyílik lehetőség egy nagyobb beszerzésre? Le kell jelenteni a bizottságnak, vagy meg kell indítani az eljárást? Társaságunk bejelentkezett a Kbt. különös része hatálya alá, mivel közszolgáltatónak minősülünk. Egyes vélemények szerint az általános rész hatálya alá is be kellett volna jelentkeznünk, gazdasági társaság lévén. Mi az Önök véleménye erről a kérdésről? Hogyan lehet eldönteni, hogy egy bizonyos árubeszerzés a tevékenységünk (lakossági vízszolgáltatás) ellátásával közvetlenül kapcsolatos (személygépkocsi, központi szerver stb.)? Mi az, ami támadható?
70 Önkormányzati iskola élelmiszer-beszerzése
Kérdés: Önkormányzati iskola saját konyhát üzemeltet. Az élelmiszer-beszerzés a közbeszerzés hatálya alá tartozik-e?
