Hiánypótlás elrendelésének feltétele

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] Feltételezzük a kérdés alapján, hogy a két részt teljes mértékben felcserélték, azaz nem csupán a felolvasólapok cseréje történt meg. A hiánypótlás elrendelésének feltétele a Kbt. 71. §-ának (3) bekezdése értelmében, hogy az ajánlat megfeleljen a közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Mi minősül ajánlatnak az EKR-ben?

Kérdés: Az EKR-ben végszükség esetén előfordulhat, hogy például egyetlen kitöltött felolvasólap-űrlap gyakorlatilag ajánlattétel legyen, és a többi dokumentum feltöltése hiánypótlás keretében teljesüljön?
Részlet a válaszából: […] ...az űrlapok kitöltését az alábbiak szerint:Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 20.
Kapcsolódó címkék: