Közbeszerzési Levelek      
Előfizetőink honlapunkon feltett kérdésére 7 napon belül e-mailben választ adunk!
Előfizetőink honlapunkon feltett kérdésére 7 napon belül e-mailben választ adunk!

Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
A válaszadás időpontja: 2021. június 16. (Közbeszerzési Levelek 255. szám, 4710. kérdés)

Olvasói kérdés 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?

ÍGY OLVASHATJA A TELJES VÁLASZT...
ha nem előfizetőnk a teljes választ elküldjük e-mailen évente egyszeri alkalommal
...ha látogató: elküldjük e-mailen*
*ingyenes választ
évente csak egyszer küldünk.
Válasz (részlet): […]vonatkozik, melyet az ajánlatkérő köteles bejelenteni a Kbt. 62. § (7) bekezdése szerint.A 62. § (7) bekezdése alapján az ajánlatkérő - az érintett ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevének és címének (székhelyének, lakóhelyének), az eljárás tárgyának és azonosítójának, valamint a kizárás és a kizárt gazdasági szereplő erről való tudomásszerzése időpontjának megjelölésével, valamint a kizárásra okot adó cselekmény és az eset lényeges körülményeinek leírásával - köteles tájékoztatni a Közbeszerzési Hatóságot az (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti kizárásról és a kizárás időpontjáról.A kizárt ajánlattevőkkel kapcsolatos - nem közhiteles - adatbázis tehát nem közvetlenül a 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá tartozó ajánlattevőkről szól, hanem a 62. § (1) bekezdés i) pontból adódó kizáró ok hatálya alá tartozó ajánlattevőkre tartalmaz információt.Az ajánlatkérő helyesen szüntette meg a szerződését, hiszen egyéb forrásból tudomást szerzett az eljárás során történő kizáró ok hatálya alá tartozásról, mely a kérdésből ítélve a 62. § (1) bekezdés i) pontjára vonatkozott. Így a Kbt. 62. § (1) bekezdésének h) pontja miatt volt szükség a szerződés megszüntetésére. Az eljárás során történő hamis adatszolgáltatás akkor is megvalósul, ha arról nem szolgáltatott adatot az ajánlattevő, hogy a korábbiakban hamis adatot szolgáltatott. Erre utal többek között a 62. § (1) bekezdés h) pontja.A Kbt. 142. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő köteles a szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.A kérdés a hamis adatszolgáltatás vonatkozásában a 62. § (1) bekezdés i) pont szerinti hamis adatszolgáltatás okán, a 62. § (1) bekezdés h) pont beállta miatti bejelentési kötelezettségre vonatkozik.A Kbt. 62. § (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot[…]

Figyelmébe ajánljuk

Uniós eljárásrendben mikor és kivel kapcsolatban kell az adatbázisokat ellenőriznem?

Tovább a teljes cikkhez

Jogszabályváltozás eredményeként az adatbázisok vizsgálatát a 69. § (2) bekezdéséből törölte a jogalkotó. Hogyan kell eljárni a továbbiakban? Mi volt a törlés indoka?

Tovább a teljes cikkhez

A jogerős bírósági döntés után milyen lehetőségek vannak annak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésnek a megtámadása, felbontása ügyében, amelyeket a törvénysértő pályázó a hamis adatközlés miatti kizárás és a jogerős bírósági döntés...

Tovább a teljes cikkhez

Van-e jelentősége annak, hogy azért, mert a hiánypótlás során elírom a műszaki paramétereket az ajánlatban foglaltakhoz képest, a többi hiánypótlást sem veszi figyelembe az ajánlatkérő, és úgy írja mindezt az összegzésbe, mintha semmilyen hiánypótlást nem nyújtottam...

Tovább a teljes cikkhez

Ha nem találta meg amit keresett indítson új keresést

Kérdésfeltevés Kérdésfeltevés Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére