Találati lista:
231. cikk / 1526 Cégadatváltozás dokumentálása
Kérdés: Változtak a céges adatok, ami a telephelyet és a cégjegyzésre jogosultat is érinti. Írjam át az adatokat az EEKD II. szakaszában, vagy abban a nyilatkozatban adjam meg az új adatokat, amikor azt nyilatkozzuk, hogy a részvételi szakaszhoz képest van-e változás? Esetleg mindkettőben? Újra kell-e gyártanom a nyilatkozatokat, ha már más az ügyvezető?
232. cikk / 1526 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
233. cikk / 1526 Eltérés a DBR részvételi szakaszában meghatározott értékelési szemponttól
Kérdés: Amennyiben a DBR részvételi szakaszában a legjobb árérték (minőségi szempontokat megjelenítő) értékelési szempontot jelöl meg az ajánlatkérő, eltérhet-e ettől, és alkalmazhatja-e a legalacsonyabb árértékelési szempontot a második ajánlattételi szakaszban, amennyiben ezt kikötötte a részvételi felhívásban?
234. cikk / 1526 Ajánlatkérő kötöttsége a részvételi szakaszban a DBR-ben megadott súlyszámhoz, a változtatás jogának kikötése esetén
Kérdés: A részvételi szakaszban a DBR-ben megadott súlyszámhoz kötve van-e az ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban, ha annak a változtatási jogát kikötötte a részvételi felhívásban?
235. cikk / 1526 Minőségi szempontok minimum- és maximumértékének rögzíthetősége az ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Jogosult-e az ajánlatkérő arra, hogy ne adja meg a minőségi szempontok minimum- és maximumértékét, amennyiben jelzi a részvételi felhívásban, hogy azt az ajánlattételi szakaszban, adott ajánlattételi felhívásban kívánja rögzíteni?
236. cikk / 1526 Részekre bontott közbeszerzési eljáráson belüli további részekre bontás indokoltsága
Kérdés: Jogsértően jár-e el az ajánlatkérő, ha az eredetileg részekre bontott közbeszerzési eljáráson belül a különböző orvosi eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési részt nem bontja további részekre az egyes eszköztípusok szerint (például CT és MR képalkotó berendezések), hanem ehelyett egységesen valósítja meg a képalkotó eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési részt?
237. cikk / 1526 A műszaki egyenértékűség fogalmának értelmezése
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzésben a műszaki egyenértékűség fogalma, és eltekinthet-e az ajánlatkérő egyenértékűségre való hivatkozással a saját maga által meghatározott méretkövetelményektől?
238. cikk / 1526 További aláíró felrögzítésének módja
Kérdés: Egy tárgyalásos eljárás részvételi szakaszában a gazdasági szereplők közé rögzítettem a kapacitásnyújtókat. Az egyikhez együttes aláíróként felvittem két embert. Az elvárt nyilatkozat és az előszerződés nem érkezett meg a beadásig, de az időközben beérkezett iratot más írta alá. Nem eredményez érvénytelenséget, ha az adott gazdasági szereplőhöz felrögzítek egy újabb aláírót? Megtehetem?
239. cikk / 1526 Kapacitásnyújtóval kötött előszerződés tartalma
Kérdés: A kapacitásnyújtóval kötött előszerződésnek konkrétan tartalmaznia kell a díjazásban való megállapodásra utalást (mint a Ptk. szerinti lényeges feltétel), vagy elegendő az a fordulat, hogy a felek megállapodnak, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egy végleges szerződés keretében rögzítik a tárgyi közbeszerzési eljárás szerződésének teljesítése érdekében, a közreműködés részletes, mindenre kiterjedő feltételeit?
240. cikk / 1526 Felvilágosításkérés ajánlatkérő által igényelt igazolási mód esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő egy adott termékre vonatkozó műszaki paraméter alátámasztására termékadatlapot kért, amelyet az ajánlattevő be is nyújtott. Ennek ellenére az ajánlatkérő kérhet felvilágosításkérést arra hivatkozással, hogy a piaci ismeretei alapján az adott termék nem a termékadatlapon szereplő mérettel rendelkezik? Köteles elfogadni az ajánlatkérő a kért igazolási módot, jelen esetben a termékadatlapot, vagy ha kétsége támad, akkor kérhet felvilágosítást az ellentmondás feloldására?
