Konzorciumi tag kiválása

Kérdés: A Kbt. 35. § (7) bekezdése szerint a közös ajánlattevők közül a részvételi/ajánlattételi határidő lejárta után valamelyik tag kiválása esetén a fennmaradó tagok akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha (i) továbbra is megfelelnek valamennyi alkalmassági feltételnek, és (ii) a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével. Amennyiben a bírálati szakaszban egy konzorciumi tag kizáró ok hatálya alá kerül, és kiválik a konzorciumból, a benn maradó tag(ok) pedig úgy kívánják pótolni az alkalmassági feltételeknek való megfelelést, hogy a kiváló taggal korábban előszerződéses jogviszonyban álló, ugyanazon kapacitást nyújtó szervezetet vonják be – ez a megoldás minősülhet-e úgy, hogy a benn maradó tagok „továbbra is megfelelnek valamennyi alkalmassági feltételnek” a Kbt. 35. § (7) bekezdése értelmében? Amennyiben a benn maradó tag a kiváló konzorciumi tag munkavállalóját (pl. az alkalmasság igazolásában vagy értékelésben szerepet játszó szakembert) veszi át, és így pótolja az alkalmassági feltételnek való megfelelést, ez a megoldás megfelelőnek tekinthető-e a Kbt. 35. § (7) bekezdése alkalmazásában? Ha a benn maradó tag(ok) a kiválást követően is önállóan – a fenti 1–2. pontban vázolt megoldásoktól függetlenül – megfelelnek valamennyi alkalmassági feltételnek, milyen tipikus körülmények alapozhatják meg mégis a versenytársak hátrányát, azaz a verseny tisztaságának sérelmét a Kbt. 35. § (7) bekezdése alkalmazásában?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmassági feltételeknek, továbbá a változás nem járhat a verseny tisztaságának sérelmével.„35. § (7) A közös ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők közül az ajánlattételi vagy több szakaszból álló eljárásban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. október 14.

Átlátható gazdasági szereplő

Kérdés: Az ajánlatkérőnek az átlátható gazdasági szereplő fogalomnak való megfelelés vizsgálata során kell-e vizsgálnia azt, hogy az ajánlattevő által rögzítettek (tényleges tulajdonos[ok] és tulajdoni arányuk, jogi személyek, vagy személyes joga szerint jogképes szervezet) az ajánlattevő által megadottakkal egyező tartalommal megismerhetők-e az elérhető cégnyilvántartásból? „Az ajánlatkérő által megismerhető és amely tulajdonosi és irányítási viszonyait az ajánlatkérő számára feltárja” mondatrészből következik-e az, hogy az ajánlatkérőnek az elérhető nyilvántartásokban ellenőriznie kell az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott (feltárt) tulajdonosi és irányítási viszonyait, és amennyiben az elérhető nyilvántartásokból nem tudja kétséget kizáróan és az ajánlattevő által bemutatott információkkal egyezően „megismerni” a tényleges tulajdonosokat, abban az esetben köteles tovább tartalmi vizsgálatot folytatni, amelynek során az ajánlattevőtől bekérhet további információkat, pl. felvilágosításkérés keretében? Amennyiben az előző kérdésre adott válasz igen, annak alapján kérdésünk, ha a beérkező felvilágosítás tartalma arra enged következtetni, hogy az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott (feltárt) tulajdonosi vagy irányítási viszonyok nem ellenőrizhetők, vagy nem egyeznek meg az ajánlatkérők által elérhető nyilvántartásokban szereplő adatokkal, abban az esetben az érintett ajánlattevő nem minősül átlátható gazdasági szereplőnek? Átlátható gazdasági szereplőnek minősül-e az a gazdasági szereplő, akinek a tényleges tulajdonosa(i), valamint tulajdonosi és irányítási viszonyai az ajánlatkérő által elérhető nyilvántartásokból (pl. e-cégjegyzék) nem megismerhetőek, de az ajánlat részeként benyújtott ajánlattevői nyilatkozatban teljeskörűen bemutatásra kerülnek a gazdasági szereplő tényleges tulajdonosai, valamint a tulajdonosi és irányítási viszonyai? Amennyiben a tulajdonosi és irányítási viszonyok feltárásához felvilágosításkérés szükséges, az ajánlatkérő az ajánlattevői nyilatkozaton túl kérhet-e alátámasztó dokumentumokat az ajánlattevői állítások igazolására, ideértve pl. hatályos cégokmányokat, tagjegyzéket, alapítói határozatokat vagy szindikátusi szerződéseket, vagy a 2021. évi XLIII. törvény tényleges tulajdonosi nyilvántartásban szereplő adatok kivonatát?
Részlet a válaszából: […] ...az alábbi:8. § i) pont ib) alpont: a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozata, amely tartalmazza a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. október 14.

Részletes EEKD

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő már előzetesen szeretné látni, hogyan és miként felel meg a gazdasági szereplő az alkalmassági követelményeknek, akkor előírhatja, hogy az EEKD-ban a részletes adatokat adják meg a gazdasági szereplők?
Részlet a válaszából: […] ...a nyilatkozati szakaszban az ajánlatkérő ellentmondást vagy hiányosságot tapasztal, akkor ugyanúgy fel kell kérnie az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt a benyújtott EEKD javítására. A részletes adatok megadása indokolt lehet, ha ennek hiányában valójában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. szeptember 9.
Kapcsolódó címkék:    

Bontás megismétlésének lehetősége

Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlat elkésett, de a bírálat során a jogorvoslati fórum megsemmisítette egy ajánlatkérő összes döntését, megismételhető-e a bontás?
Részlet a válaszából: […] ...424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet értelmében a bontás nem ismételhető meg az alábbiak szerint:„5/B. § Az EKR-ben az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések bontása nem megismételhető.”Az eredményről szóló döntés és ennek eredményeként a bírálat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. szeptember 9.
Kapcsolódó címkék:    

Új konzorciumvezető kijelölése

Kérdés: Aláírt, futó, több szolgáltató részvételével megkötött keretmegállapodás esetében van-e lehetőség a konzorciumvezető és a konzorciumi tag egymással történő felcserélésére?
Részlet a válaszából: […] Értelmezésünk szerint a keretmegállapodás létrehozására vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárult, a keretmegállapodást minden konzorciumi partner aláírta. A konzorciumvezető feladatait a konzorciumi szerződés rögzíti, melyen a felek változtathatnak. A keretmegállapodás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. szeptember 9.

Előszerződés és tényleges bevonás

Kérdés: Az ajánlattevő kapacitást nyújtó szervezetet vesz igénybe mind a referenciakövetelmény, mind a szakemberek rendelkezésre állására vonatkozó alkalmassági követelmény tekintetében, és a kapacitást nyújtó szervezettel kötött, a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti előszerződésben az ajánlattevő kötelezettséget vállal arra, hogy a közbeszerzési szerződés létrejötte esetén a kapacitást nyújtó szervezettel is szerződést köt. Az előszerződésben vállalt szerződéskötési kötelezettség ténylegesen korlátozza a Kbt. 138. § (2) bekezdésében biztosított törvényi lehetőséget? A szerződéskötési kötelezettség pusztán a kapacitást nyújtó szervezettel kötendő szerződés létrehozására korlátozódik-e, vagy abból az eredetileg bemutatott kapacitást nyújtó szervezet érdemi, tényleges teljesítésbe vonásának kötelezettsége is levezethető? Amennyiben a szerződéskötést követően az ajánlattevő – akár saját kapacitásbővülés, akár más gazdasági szereplő bevonása révén – az eredetileg megjelölt kapacitást nyújtó szervezet nélkül is megfelel az érintett alkalmassági követelményeknek, és az ajánlattevő a Kbt. 138. § (2) bekezdése szerinti elmaradást, illetve cserét az ajánlatkérő felé az alkalmassági követelmények teljesítését igazoló dokumentumok benyújtásával jelzi: az előszerződésben vállalt, a kapacitást nyújtó szervezettel kötendő szerződésre irányuló kötelezettségvállalás ettől függetlenül fennmarad?
Részlet a válaszából: […] ...a későbbi együttműködés vonatkozásában:„65. § (7) … A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan – szerződésben, előszerződésben vagy más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. szeptember 9.

Választható kizáró okok ellenőrzése

Kérdés: Megalapozhatja-e önmagában a munkavédelmi bírságot kiszabó, nyilvános hatósági nyilvántartásban szereplő jogsértés a Kbt. 63. § (1) bekezdés a) pontja szerinti kizáró ok alkalmazását, vagy az kizárólag a határozat részletes tartalmának, a jogsértés körülményeinek és súlyának vizsgálata alapján dönthető el? Megalapozhatja-e önmagában a környezetvédelmi, illetve hulladékgazdálkodási bírságot kiszabó, nyilvános hatósági nyilvántartásban szereplő jogsértés a Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pontja szerinti kizáró ok alkalmazását, vagy ehhez minden esetben szükséges a határozat részletes tartalmának és a jogsértés súlyának egyedi értékelése? Ezekben az esetekben helyesen jár-e el az ajánlatkérő akkor, amikor a nyilvántartásban szereplő bejegyzés alapján bekéri az érintett hatósági határozatot, és annak tartalma alapján vizsgálja a Kbt. 63. § (1) bekezdés a), illetve b) pontjának alkalmazhatóságát? Vagy a fenti tényállás mellett fel sem merül egyik kizáró ok sem, és okafogyott bármilyen eljárási cselekmény lefolytatása?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkoznak:„63. § (1) Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki *a) az elmúlt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. augusztus 12.

Egy ajánlat miatti eredménytelenség

Kérdés: Nyílt közbeszerzési eljárást tervezünk kiírni, és az előkészítő bizottság tagjai a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjának előírására tettek javaslatot annak érdekében, hogy a verseny biztosított legyen. Közbeszerzési szakértőnk azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy ha csak egy ajánlat kerül az eljárásban benyújtásra, kötelező lesz eredménytelennek nyilvánítani az eljárást. Hogyan kell értelmezni a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját? Ha beleírjuk, később már nem mérlegelhetjük, hogy eredménytelennek nyilvánítjuk vagy sem az eljárást, ha csak egy ajánlatot nyújtottak be?
Részlet a válaszából: […] ...nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot), vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában a részvételi határidőben legalább két részvételi jelentkezést.”Ez az eredménytelenségi ok –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. augusztus 12.

Válaszadási határidő

Kérdés: Abban az esetben, ha az előzetes vitarendezési kérelem több kérelmi elemet tartalmaz, és egyes kérelmi elemek vonatkozásában az ajánlatkérő további dokumentumok benyújtására hívja fel az érintett ajánlattevőt, mi az irányadó válaszadási határidő: 3 vagy 7 munkanap?
Részlet a válaszából: […] ...kérelem benyújtásáról, valamint az arra adott válaszáról az eljárás valamennyi – általa ismert – ajánlattevőjét vagy részvételre jelentkezőjét is tájékoztatja.(4) Ha az előzetes vitarendezési kérelemmel érintett jogsértés orvoslásához az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. augusztus 12.

Kétszeres hiánypótlás tilalma és az EVK

Kérdés: Az egyik közbeszerzési eljárásunk eredményével szemben előzetes vitarendezési kérelmet nyújtottak be. A kérelem szerint a nyertes ajánlattevő által a hiánypótlás során benyújtott gyártói adatlap továbbra is hiányos, ezért a kérelmező szeretné a nyertes ajánlatot érvénytelenné nyilváníttatni. Az EVK miatti hiánypótlást – mivel jogorvoslatnak tekinthető – önállónak lehet tekinteni a kétszeres hiánypótlási tilalom szerint?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján, amennyiben az előzetes vitarendezési kérelemmel érintett jogsértés orvoslásához szükséges, az ajánlattevőt (vagy részvételre jelentkezőt) a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás, felvilágosítás, számításihiba-javítás, a Kbt. 72. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. július 15.
1
2
3
…
154