Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevőnek amellett, hogy bejelentési kötelezettség terheli az alvállalkozó cseréjével kapcsolatban –, abban az esetben a következő számla elszámolása már független lesz a korábbi jogvitától.Azt azonban nem javasoljuk, hogy az ajánlattevő mint fővállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Beszerzési tárgyak elkülöníthetősége

Kérdés: Ajánlatkérőnek minősülő szervezet pénzügyi lízing keretében kíván gépet beszerezni. A gép becsült értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt, a futamidő során fizetendő kamat azonban nem. Megteheti-e ebben az esetben az ajánlatkérő, hogy csak a gépet közbeszerezteti, a lízinget nem (a lízingcéget a gép közbeszerzésének lezárulta után választja ki), különös tekintettel arra, hogy a lízing futamideje során az ajánlatkérő minden kifizetést a lízingcég számára teljesít?
Részlet a válaszából: […] ...úgy logikailag, mintha a beszerzési tárgy árát ki kellene vonni a lízingdíjból, ez valójában annak része. Még ha technikailag, a számlán megbontva is jeleníti meg a lízingcég a szolgáltatás és a beszerzési tárgy értékét, akkor is vonatkozik rá a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. július 15.