Találati lista:
41. cikk / 69 Ajánlatadás és nyilatkozattétel közös ajánlattételnél
Kérdés: Központosított közbeszerzéssel kapcsolatban kérdezem: Y társaság keretmegállapodás – Kbt. 109. § (1) bekezdés d) pontja szerinti – első részének eredményeként közös ajánlattevőként keretmegállapodást kötött a Központi Beszerző Szervezettel. A közös ajánlattevők között létrejött együttműködési megállapodásban (mely az ajánlat részét is képezte) a közös ajánlattevők vezetőjeként X társaságot jelölték meg, amely a közös ajánlattevők nevében ajánlatot tehet és nyilatkozhat. Az eljárás második részeként verseny újranyitásával kerül megindításra a közbeszerzési eljárás. Y társaság X társaságtól kapott meghatalmazás alapján jogosult-e ajánlatot adni és nyilatkozatot tenni a közös ajánlattevők nevében? (Természetesen a meghatalmazás erre kiterjed.) Van-e olyan nyilatkozat, melyet a közös ajánlattevőknek külön-külön kell megtenniük?
42. cikk / 69 Beszerzési ár igazolása központosított közbeszerzésnél
Kérdés: A 168/2004. kormányrendelet 7. § (1) bekezdésének d) pontjával kapcsolatban kérdezem, hogy ennek a rendelkezésnek a gyakorlati alkalmazása hogyan értendő, tekintettel arra, hogy a kiemelt termékek esetében az ott levő áraknál az esetek többségében mindig lehetne olcsóbbat találni ugyanabban a kategóriában és minőségben. Hogyan élhet az ajánlatkérő jogszerűen a jogszabályban biztosított lehetőségével, ha kötelezően a rendelet hatálya alá tartozó intézmény?
43. cikk / 69 Kötelező, közbeszerzés nélküli szerződéskötés
Kérdés: Miért kell nekem kórházként a büntetés-végrehajtási intézettel szerződnöm? Mi a jogalap a vonatkozó kormányrendeleten kívül? Ha én közösségi rezsimben szerződöm közbeszerzés nélkül a büntetés-végrehajtási intézettel, az nem sérti a Kbt.-t?
44. cikk / 69 Közbeszerzési díj
Kérdés: Nem találkoztunk még a fogalommal, ezért kérdezem, hogy mit jelent, mióta alkalmazzák, milyen alapon, és milyen esetekben a "közbeszerzési díjat", amely 1,5 százalék mértékben került felszámításra a nyertes ajánlattevő által egy adott pályázatnál?
45. cikk / 69 Kiemelt termékek beszerzése
Kérdés: Kiemelt termékek beszerzésére is vonatkozik a közbeszerzési értékhatár, azaz csak a nemzeti értékhatárt elérő (természetesen az egybeszámítási szabályok figyelembevételével) beszerzések esetén kell-e az intézménynek a KEF által lebonyolított eljárások alapján megrendelni a terméket vagy újraindítani az eljárást?
46. cikk / 69 Központosított közbeszerzés szabályozása
Kérdés: Késik a központosított közbeszerzés megújítása. Mikorra várható az új rendelet?
47. cikk / 69 Saját közbeszerzési tanácsadó igénybevétele központosított közbeszerzésben
Kérdés: Tájékoztatott az ajánlatkérő, hogy a 168/2004. számú kormányrendelet 2008. január 1-je óta tartalmazza az elektronikus árlejtés szolgáltatást mint kiemelt terméket. A KSzF erre tekintettel folytatott le már másodízben központosított közbeszerzési eljárást e szolgáltatások beszerzésére. Tájékoztat továbbá, hogy a központosított közbeszerzésre kötelezett intézmények kötelesek a KSzF által kötött keretmegállapodások/keretszerződések alapján beszerezni a kiemelt termékeket. Saját hatáskörű beszerzés a hivatkozott kormányrendelet 7. § paragrafusában foglalt esetekben lehetséges. Akkor, ha van hivatalos közbeszerzési tanácsadóm, és a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozom, nem vehetem igénybe a tanácsadóm elektronikus közbeszerzési szolgáltatását?
48. cikk / 69 Közbeszerzési díj felszámolásának jogszerűsége kiszállási költségre
Kérdés: Intézményünk a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság által kötött keretmegállapodás alapján javíttatja fénymásoló gépeit. Szeretnénk tudni, hogy jogos-e a javítás alkalmával a kiszállási költségre is a 2 százalékos közbeszerzési díj felszámolása?
49. cikk / 69 Önkéntes csatlakozás tárgya
Kérdés: Az önként csatlakozók termékhez vagy szerződéshez csatlakoznak? Azaz van egy élő keretmegállapodás az egyik kiemelt termékre, adott egy önként csatlakozó, a keretmegállapodás alapján megköti az egyedi szerződést. Lejár a keretmeg állapodás, majd a szerződés is, kiírják a keretmeg állapodásra az új eljárást, megkötik a keretmegállapodást. Milyen szabály vonatkozik az önként csatlakozóra?
50. cikk / 69 Csatlakozó szervezet beszerzéseire vonatkozó szabályok
Kérdés: Csatlakoztunk a központosított közbeszerzések rendszeréhez. Ebben az esetben valamennyi beszerzésünket a vonatkozó rendeletnek megfelelően kell bonyolítani?
