Találati lista:
21. cikk / 25 Eljárás rendeletmódosítás után
Kérdés: A Magyar Közlöny idei 7. számában jelent meg a Kormány 10/2005. (I. 19.) Korm. rendelete a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerzőszervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet módosításáról. A módosítás 4. §-a kiegészíti az eredeti rendelet 7. §-át azzal, hogy "Az 1. § (1) és (2) bekezdése szerinti szervezet a kiemelt termékek közbeszerzését a Kbt. szabályaival összhangban saját hatáskörben is megvalósíthatja, ha..." "d) a keretszerződésben meghatározott és az egyéb (például azonos szolgáltatási) feltételek tekintetében is mindenben megfelelő kiemelt terméket a keretszerződés szerinti árnál alacsonyabb áron tud beszerezni". Mivel a rendelet I. számú mellékletében, az országosan kiemelt termékek jegyzékében szereplő termékek közül helyben több termékre – például irodai papíráruk stb. – kaptunk pályázat meghirdetése nélkül jelentősen olcsóbb ajánlatot, felmerült ezen cikkekre vonatkozóan a módosított rendelet 7. §-ának d) pontja szerint helyi pályáztatás lebonyolítása. Kérem ezért állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy a hivatkozott kormányrendelet szellemében milyen feltételek fennállása esetén valósítható meg az országosan kiemelt termékekre vonatkozó helyi beszerzés?
22. cikk / 25 Közbeszerzés tárgyának jellemzői a becsült érték meghatározásakor
Kérdés: A becsült érték meghatározásakor, az előzetes piackutatás során, a közbeszerzés tárgyáról milyen információk adhatók ki annak érdekében, hogy a becsült érték meghatározásához használható értéket kapjunk, és ne sértsük meg az esélyegyenlőség követelményét sem?
23. cikk / 25 Becsült érték meghatározása hitelfelvételnél
Kérdés: Települési önkormányzatunk fejlesztési célú hitelt kíván felvenni egy év türelmi idővel 10 év futamidőre. Piackutatás során a pénzintézetek részéről eltérő vélemények hangzottak el az ellenszolgáltatás Kbt. szerinti meghatározásáról. A Kbt. 38. §-ának mely pontja, bekezdése alkalmazandó a becsült érték megállapításánál?
24. cikk / 25 Indikatív ajánlattétel lehetősége
Kérdés: A közbeszerzési eljárás kiírását megelőző piacfelmérés során a később felkérendő ajánlattevő adhat-e ún. indikatív ajánlatot, illetve erre később is lehet-e hivatkozni?
25. cikk / 25 Lakásbeszerzés önkormányzat részére
Kérdés: 80-120 darab lakás beszerzésében (cserelakás) hogyan kell eljárni beszerzői oldalon akkor, ha a beszerzés önkormányzat részére történik?
