Tervező összeférhetetlensége


A tervező (műszaki dokumentáció részét képező tervek készítője) árubeszerzés, szolgáltatásmegrendelés, ill. építési beruházás esetén mikor, milyen esetben minősül az eljárás előkészítésébe bevont személynek, és áll fenn vele szemben ebből adódóan olyan körülmény, amely összeférhetetlenséget eredményezhet? A tervező mikor, mely esetben képes befolyásolni az eljárás eredményét? A tervező közbeszerzési eljárás előkészítésébe történő bevonása mely esetben eredményez versenytorzulást?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. december 13-án (285. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5216

[…] kivitelezésére és tervezésére együtt, illetve egy (elvi) engedélyezési tervet követően ugyanazon építmény tekintetében további tervek készítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban annak a tervezőnek a részvétele, aki ezen közbeszerzési eljárás Kbt. 57. §-a szerinti közbeszerzési dokumentumait megalapozó tervet készítette, ha egyéb módon nem vesz részt a közbeszerzési eljárás előkészítésében vagy a kivitelezés folyamatában a 10. § (3) bekezdése alapján."A fenti szabály alkalmazása során érvényesült gyakran az automatizmus, és nyilvánították az ajánlatkérők feltétel nélkül összeférhetőnek a tervezőt annak ellenére, hogy valójában az eljárásba is bevonásra került. A fenti szabály hiányában, különösen amire biztosan figyelemmel kell lenni, hogy a tervezőnek a terv átadásán túl semmilyen módon ne legyen szerepe az eljárás közvetlen előkészítésében. Ne vegyen részt bírálóbizottsági ülésen, ne véleményezze az értékelési szempontokat, műszaki alkalmassági feltételeket, ne tekintse át a szerződést. Amennyiben a bírálóbizottság […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.