Találati lista:
31. cikk / 37 Közérdekű védekezés elrendelése közbeszerzési eljárással
Kérdés: A 2005. évi XXXVIII. törvény 3. §-ának (1) bekezdése elrendelte, hogy a közérdekű védekezést elrendelő hatóság a közérdekű védekezés elvégzésével általa minden év február 18. napjáig a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően kiválasztott gazdálkodó szervezetet bízhat meg. Kérdéseink az alábbiak: Ezen előírás alapján közbeszerzési eljárást kell-e lebonyolítani akkor is, ha a becsült érték a 2 millió forintos értékhatár töredéke, legfeljebb néhány 10 ezer forintos nagyságrendű? Ha igen, akkor hogyan határozható meg a közbeszerzés mennyisége? (Előre nem tudjuk meghatározni a tárgyévben elrendelendő közérdekű védekezés alá vont területek nagyságát, sem a végrehajtást nehezítő tényezőket, például a letakarítandó területen jelentős mennyiségű kő, kavics, törmelék van, sőt még azt sem, hogy egyáltalán sor kerül-e a közérdekű védekezés elrendelésére.)
32. cikk / 37 Szakmánkénti keretszerződés megkötésének lehetősége
Kérdés: Egybeszámításra vonatkozik a kérdésünk: egész évben, folyamatosan végzendő, azonnali beavatkozást igénylő (villany-víz-gáz-fűtés-tető), kis értékű (50 E Ft-tól 400-500 E Ft-ig terjedő) munkákra szakmánként keretszerződést lehet-e, illetve kell-e kötni? A teljes, éves költség várhatóan 30-35 M Ft lesz. Meghívásos eljárás alkalmazása megfelelő-e?
33. cikk / 37 Beszerzési mennyiség módosulása
Kérdés: A beszerzés mennyisége változhat-e a tájékoztatóban közölttől eltérő módon (Kbt. 182. §-a)?
34. cikk / 37 Közbeszerzés tárgyának, mennyiségének meghatározása egyszerű közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A Kbt. 50. §-a meghatározza, hogy az ajánlati felhívásban az ajánlatkérő köteles megadni a közbeszerzés tárgyát, illetve mennyiségét. Azonban a közbeszerzés mennyiségét úgy is meg lehet határozni, hogy az ajánlatkérő a legalacsonyabb vagy a legmagasabb mennyiséget vagy értéket közli, és kiköti az ettől való eltérés lehetőségét, előírva az eltérés százalékos mértékét. Kérdésünk, hogy alkalmazható-e szükség esetén a fenti kitétel az egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása esetén is, figyelemmel arra, hogy a Kbt. 299. § (2) bekezdésének b) pontja, illetve a 300. §-ának (6) bekezdése erre tételesen nem tér ki?
35. cikk / 37 Keretszerződés tartalma központosított közbeszerzéseknél
Kérdés: Van-e kötelező előírás arra, hogy a központosított közbeszerzési eljárásban milyen tartalommal kell megkötni a megállapodást?
36. cikk / 37 Alternatív ajánlat
Kérdés: Milyen előírások betartása mellett kérhet az ajánlatkérő többváltozatú ajánlatot felhívásában?
37. cikk / 37 Ajánlati felhívás, dokumentáció tartalma
Kérdés: A Kbt. szerint mit kell tartalmaznia az ajánlati felhívásnak és a dokumentációnak? Az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban milyen módon lehetséges a kirívóan alacsony értékű ellenszolgáltatás meghatározása? Esetleg számszerűsítéssel?
