Találati lista:
71. cikk / 75 Pályáztatási kötelezettség fennállása
Kérdés: Karbantartási anyagok tárgyában sikertelen egyszerű, közzététel nélküli eljárást folytattunk le két alkalommal. Anyagcsoportokra kértünk részajánlatokat a közelben lévő valamennyi nagy barkácsáruháztól és kiskereskedőktől egyaránt. Atervezett beszerzési költség éves szinten 4-5 millió forint, az összes karbantartási anyagra. Az első sikertelen pályázat után megkérdeztük az érintetteket, hogy miért nem pályáztak? Kiderült, hogy nem forgalmazzák teljeskörűen az egy-egy anyagcsoportba tartozó termékeket, s tekintettel az általunk felhasznált "csekély" mennyiségre, nem is kívánnak vele foglalkozni. Továbbá a pályázat elkészítésével járó többletmunka s siker esetén a forgalomnövekedés nem áll arányban egymással. Feltételezem, azt javasolják, hirdessük meg a Közbeszerzési Értesítőben beszerzési igényünket. Ezt meg is tesszük, ám mivel a teljesítésben csak olyan pályázók vehetnek részt, akik kb. 10 km-en belül elérhetők – hiszen a karbantartásianyag-igény többsége sürgős beszerzéseket tesz szükségessé, s nem tudjuk vállalni a nagy távolsággal járó többletköltségeket, sem időben, sem szállítási kapacitásban – mi a helyzet, ha nem tudunk többszöri pályázatkiírás esetén sem sikeres eljárást lebonyolítani, meddig kell pályázni?
72. cikk / 75 Eljárás kis értékű, egyedi tételek beszerzése esetén
Kérdés: Általános iskola esetében a kötelező eszközök beszerzésére fordítható keret meghaladja a 4 millió forintot. Egyedileg viszont a 100 forintos tételtől a 200 ezer forintos tételig több száz terméket tartalmaz a beszerzési kör, a beszerzéseket a különböző helyeken és különböző forgalmazótól lehet eszközölni. Hogyan kell eljárni, vonatkozik ezekre a Kbt.?
73. cikk / 75 Engedélyek csatolása kereskedelemben forgalmazott áruk esetén
Kérdés: Közbeszerzési eljárásoknál, pályázat beadásánál, ha kérik a forgalomba hozatali engedélyt, meghatalmazást a tenderen való induláshoz, kereskedelemben kapható áruknál ez szükséges-e (mivel a kereskedők ilyet nem adnak)?
74. cikk / 75 Új termék forgalmazójának referenciája
Kérdés: Magyarországi ajánlattevő kizárólagos forgalmazóként forgalmazza egy gyártó termékeit. Mivel új termékről van szó, magyarországi referenciával nem rendelkezik. Köteles-e ajánlatkérő elfogadni az EU-ból származó azon referenciákat, amelyek az a cég ad, amelytől ajánlattevő a kizárólagos jogot kapta? Be lehet-e vonni a Kbt. II. fejezete alapján, illetve be kell-e vonni alvállalkozóként a kizárólagosságot adó céget? Hogyan kell eljárni annak érdekében, hogy szabályos ajánlatot tehessen az ajánlattevő?
75. cikk / 75 Alvállalkozó gyártó, egyben forgalmazó ajánlattevő esetén
Kérdés: Terméket gyártó és forgalmazó cég esetében hogyan kell értelmezni az alvállalkozó fogalmát, tekintettel arra, hogy nagykereskedelmi tevékenysége révén több gyártó termékeit is forgalmazza? Ajánlattevőként hogyan jelenjen meg a gyártó, aki más vállalkozás termékét 10 százalék alatti vagy feletti mennyiségben bevonja a teljesítésbe, avagy az a nagykereskedő, aki saját termékei mellett mások áruit is forgalmazza? Ez esetben ők nem alvállalkozók?
