Találati lista:
61. cikk / 151 Többszörös megjelenés tilalma egy eljárásban
Kérdés: Nyílt eljárásban indulunk, ajánlattevők vagyunk két részben, de egy cég szeretné, ha alkalmasságot igazoló szervezete lennénk egy másik részben. Van-e erre lehetőség abban az esetben, ha a szakember biztosítása az általunk érdekelt rész és a partner által érdekelt rész vonatkozásában átfedett?
62. cikk / 151 Összeférhetetlenségi nyilatkozat benyújtására kötelezettek
Kérdés: A Kbt. 24. §-a szerint nyilatkozni kell, hogy nem áll fenn az összeférhetetlenség az eljárásba bevont személy esetében. A (2) bekezdés esetében természetesen – mint ajánlatkérő – nyilatkozom. A (3) bekezdésről is nekem kell nyilatkoznom – mint ajánlatkérőnek –, akkor is, ha nem veszek igénybe az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatban külsős szervezetet, illetve személyt?
63. cikk / 151 Összeférhetetlenség tisztázásának kötelezettsége
Kérdés: Az ajánlatkérő nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy esetleg összeférhetetlen lenne a szerepünk az előkészítés során, végül mégis kizárt minket az eljárásból. Nem kellett volna leadminisztrálnia legalább, összeférhetetlenségi nyilatkozatot kérni, vagy jelezni nekünk egy távolmaradási nyilatkozattal, hogy mire készül?
64. cikk / 151 Kizárólagos jog, hirdetmény nélküli eljárás
Kérdés: Ha tovább szeretném terveztetni a beszerzés tárgyát az eredeti tervezővel, a kizárólagos jog miatt egyértelmű-e a hirdetmény nélküli eljárás, azaz van-e jogom indítani, vagy nem érdemes megpróbálni?
65. cikk / 151 Összeférhetetlenség azonos profil alapján
Kérdés: Indulhat-e kórházunk egy másik kórház által kiírt gyógyszertenderen?
66. cikk / 151 Kkv-nak nem minősülő konzorciumi partner bevonása a Kbt. 122. §-ának (7) bekezdése szerinti eljárásba
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a kiválasztott három kkv mellett az egyik egy nem kkv konzorciumi partnert is bevonjon, mondván, hogy alvállalkozóból lett közös ajánlattevőről van csupán szó?
67. cikk / 151 Ajánlattevő és alkalmasságot igazoló szervezet azonossága egy eljárásban
Kérdés: Egy multinacionális szervezet védőszemüvegeket forgalmaz. Kizárja-e a lehetőségét annak, hogy alkalmasságot igazoló szervezetként induljon velünk, ha ő is részt vesz, mint az ajánlattevő ugyanazon tenderen, bár valószínűleg más soron?
68. cikk / 151 Alkalmasság igazolása az ajánlatkérő által kiállított referencianyilatkozattal
Kérdés: Az ajánlatban minden további nélkül csatolhatjuk az ajánlatkérő által korábbi teljesítésünkről kiállított szállítási referenciát – így téve eleget a műszaki-szakmai alkalmassági követelménynek?
69. cikk / 151 Kizárt ajánlat bírálata
Kérdés: Szükséges-e a továbbiakban bírálnom a kizárt ajánlatot, ha például aránytalanul alacsony az ár?
70. cikk / 151 Kizáró ok a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényben
Kérdés: Hogyan kezeljük, amikor egy kizáró ok nem a Kbt.-ben, hanem egy másik törvényben jelenik meg, jelesül a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényben?
