Alkalmassági feltételek ellentmondásossága


A 162/2004-es Korm. rendelet a műszaki-szakmai alkalmasság körében speciálisan előírja a teljesítésben részt vevő szakemberekről készült statisztikai létszám bemutatását, ehhez képest a Kbt. alkalmassági feltételei az elméleti időszakra vonatkoznak, semmiképpen sem a közbeszerzési eljárás eredményeként megvalósuló teljesítésre. Mi erről a véleményük? Ebben az esetben a magasabb rendű jogszabály (Kbt.) vagy a speciális jogszabály (kormányrendelet) alkalmazása a legmegfelelőbb?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. február 1-jén (108. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2226

[…] a Kbt.-ben meghatározottak szerint igazolja a) a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések adatait (darabszám, műszaki paraméter megjelölésével), b) az ajánlattevő vezető tisztségviselőjének, valamint a teljesítésben részt vevő felelős műszaki vezetőinek végzettségét, képzettségét és gyakorlati idejét, c) a teljesítésben részt vevő szakemberek létszámadatait végzettség, illetve képzettség szerinti bontásban." A Kbt. 68. §-ának (2) bekezdése a)-f) pontjában a vonatkozó létszám-követelményt az alábbiak szerint írja elő. Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága építési beruházás esetében igazolható – az előző legfeljebb öt év legjelentősebb építési beruházásainak ismertetésével; – a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírásával; – az ajánlattevő, illetőleg vezető tisztségviselői végzettségének és képzettségének ismertetésével, és különösen azon személyek végzettségének és képzettségének ismertetésével, akik az építési beruházás teljesítéséért felelősek; – az előző legfeljebb három évre vonatkozóan az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.