Közbeszerzésiterv-minta


Az új Kbt. alapján készítendő közbeszerzési tervhez tesz-e közzé mintát a Közbeszerzési Hatóság?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2012. február 27-én (143. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2908

[…] hasonló termékeket. Azaz ne legyen vádolható azzal, hogy azért történik más-más időpontban a beszerzés, hogy ne kelljen például közösségi rezsimben beszerezni az adott tárgyat. A törvény hivatkozott 18. §-ának (1)–(3) bekezdései az alábbi előírásokat tartalmazzák: – tilos a törvény, vagy a törvény Második Része alkalmazásának megkerülése céljából a közbeszerzést részekre bontani; – az ajánlatkérőnek egybe kell számítania azon hasonló áruk beszerzésére vagy szolgáltatások megrendelésére irányuló szerződések értékét, amelyekkel kapcsolatban a beszerzési igény egy időben merül fel, valamint az ugyanazon építési beruházás megvalósítására irányuló szerződések értékét; – az előző bekezdéstől eltérően mindig a törvény Harmadik Része szerinti eljárás alkalmazható olyan szerződés megkötésére, amelynek becsült értéke – a (2), előző bekezdés alkalmazása nélkül – szolgáltatás megrendelése és árubeszerzés esetében 21 824 000 forintnál, az építési beruházások esetében pedig 272 800 000 forintnál kevesebb, feltéve hogy ezen egybe nem számított rész értéke nem haladja […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.