Találati lista:
181. cikk / 245 Részteljesítésről szóló tájékoztató közzétételének elmulasztása
Kérdés: A szerződés "Kbt.-ben meghatározott esetben fennálló" részteljesítéséről szóló tájékoztató közzétételi kötelezettségének elmulasztása milyen jogkövetkezményekkel jár, határozatlan időre kötött szerződés esetében az egy év elteltét követően meddig lehet e kötelezettségnek eleget tenni?
182. cikk / 245 Ajánlatkérői honlap és Közbeszerzési Értesítő tartalmának eltérése
Kérdés: Az eljárásban 150 millió forint becsült értékű árubeszerzés történt. Először a keretmegállapodásos partnerek között volt cégünk, majd az összegezést az ajánlatkérő kijavította, és a hármas keretszámba nem kerültünk be. Az Értesítőben megjelent a felhívás, de abban nem szerepelt a hármas keretszám, bár a kiíró honlapján lévő verzióban valóban benne van a keretszám is. Melyik az irányadó?
183. cikk / 245 Elektronikus árlejtés bevezetésének feltételei
Kérdés: Ha "csak" elektronikus árlejtést szeretnék bevezetni, akkor is kell rendelkeznem az alábbi feltétellel? A 257/2007. Korm. rendelet 5. §-ának (3) bekezdése szerint elektronikus közbeszerzési szolgáltatást nyújthat az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely rendelkezik külső, független rendszervizsgáló által folyamatosan ellenőrzött minőségirányítási és információbiztonsági irányítási rendszerrel. Kérdésem még, hogy az alábbi kitétel mit jelent: "konyhanyelvre lefordítva"? Köteles fogadni az ajánlattevő legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott ajánlatát... – kormányrendelet 12. §-ának (4) bekezdése?
184. cikk / 245 Tanácsi javaslat betartása a közbeszerzési terv készítésekor
Kérdés: A Közbeszerzések Tanácsa a közbeszerzési terv elkészítésekor nem javasolja a becsült érték megjelenítését. Ennek betartása ugye nem kötelező? És a honlapra közzététel?
185. cikk / 245 Nyilvánosság egyszerű eljárásban
Kérdés: Egyszerű eljárás esetében is biztosítani kell-e a nyilvánosságot a 99. § (4) bekezdés szerint?
186. cikk / 245 Szerződés közzététele honlapon
Kérdés: A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése szerint a szerződés nyilvánosnak minősülő részét az ajánlatkérő – amennyiben rendelkezik honlappal – a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni honlapján. Pontosan mit ért ezen a törvény? A szerződés teljes tartalmát fel kell tenni a honlapra? Ha nem a teljes tartalmat, akkor pontosan mit? (Például: a közbeszerzési eljárás azonosítója, nyertes ajánlattevő neve, címe; a nyert tételek egyösszegű nettó értéke stb.)?
187. cikk / 245 Szerződések "honlapon tartásának" időtartama
Kérdés: Honlappal rendelkező ajánlatkérő vagyok. A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése kötelez a szerződések honlapon történő közzétételére. Kérdésem: adott szerződésnek meddig kell a honlapon lennie?
188. cikk / 245 Közzétételi kötelezettség alvállalkozó igénybevételénél
Kérdés: Az ajánlatkérő honlapján köteles közzétenni többek között az alvállalkozókat. Mi a megoldás a 10 százalék alatti alvállalkozók esetében, kötelező-e itt is a közzététel?
189. cikk / 245 Felhívás ellenére benyújtott ajánlat
Kérdés: Hirdetmény nélküli egyszerű eljárásban az ajánlatkérő a vállalkozást nem hívta fel ajánlattételre, aki ennek ellenére beadta az ajánlatát. Ezt az ajánlatot be kell-e fogadni, illetve a vállalkozás ajánlattevőnek számít-e?
190. cikk / 245 Szerződéstervezettel kapcsolatos problémák
Kérdés: Lehet-e eltérés a dokumentációban megjelenő szerződéstervezet és az aláírt szerződés között? Az ajánlattevő kérheti-e, és ha igen, milyen körben a szerződéstervezet megváltoztatását? Ha kérheti, mennyi idő áll rendelkezésére kérelme előterjesztésére?
