Találati lista:
2661. cikk / 3032 Eljárás megfelelősége részpályázati lehetőség biztosítása esetén
Kérdés: Kérdésünk öt részből áll, a következők szerint: 1. Élelmiszer-beszerzésre vonatkozó ajánlati/részvételi felhívásunkat a Közbeszerzési Értesítőben tettük közzé nyílt eljárással, amelyben hat részpályázati lehetőséget biztosítottunk. Feltételezzük, hogy az ajánlattételi határidőig mind a hat részre nem érkezik majd be három-három ajánlat, csak mondjuk összességében három pályázat, amelyből postabontáskor derül ki, hogy ezekből is egy pályázat az első részre, kettő pályázat pedig a második, egész pályázatra érkezett. A többi – harmadik, negyedik, ötödik és hatodik – részpályázatra egy pályázat sem érkezett. Fentieket alapul véve kérdésünk az, hogy az összességében beérkezett három pályázat alapján a postabontás, illetve értékelés terén helyesen jártunk-e el, avagy sem? 2. Az első számú részpályázatra beérkezett egy darab pályázatot eredményesnek ítéljük, ezért az azt benyújtó által tett ajánlatot elfogadjuk. A pályázatot eredményesnek véljük – a szerződést megköthetjük-e? 3. A második részpályázatra beérkezett kettő darab pályázat közül egy nem felel meg a pályázati kiírásnak, ezért azt eredménytelennek, míg a másik pályázó a kiírásoknak megfelelt, ezért az ő ajánlatát is eredményesnek mondhatjuk, és vele a szerződést is megköthetjük? 4. A harmadik, negyedik, ötödik és hatodik részpályázatot ismét meghirdetjük, de összességében az már nem éri el a nemzeti értékhatár felét. Ebben az esetben is Közbeszerzési Értesítőben kell-e a pályázatot meghirdetni másodszor, vagy elég, ha csak a három pályázónak megküldjük, amelyek között a korábbi, második részpályázatnál sikertelen pályázó szerepelhet-e? 5. Ha a 3-6. részpályázat valamelyikére ismételten nem érkezik be egy pályázat (ajánlat) sem, vagy ha be is érkezik, az ismételten eredménytelen, akkor hogyan, milyen formában szerezhetjük be élelmiszer-szükségletünket?
2662. cikk / 3032 Közbeszerzési tanácsadó helyi önkormányzatnál
Kérdés: Helyi, települési önkormányzatnál kötelező-e alkalmazni hivatalos közbeszerzési tanácsadót? Ha igen, akkor milyen végzettséggel kell rendelkeznie?
2663. cikk / 3032 Ajánlat érvényteleníthetősége
Kérdés: Érvényteleníthető-e az az ajánlat, amely formai ok miatt nem felel meg a kiírásnak (aláírás részbeni hiánya, tartalomjegyzék részbeni hiánya, az ajánlat nincs összekapcsolva, összefűzve), és a hiányokat az ajánlattevő a hiánypótlási felhívás ellenére nem pótolta?
2664. cikk / 3032 Közszolgáltatók egyszerű eljárásban
Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. VII. fejezete szerinti különös közbeszerzési eljárást köteles alkalmazni építési beruházása kapcsán. Építési beruházásának becsült értéke nettó 49 millió forint. Mivel a Kbt. VII. fejezetére vonatkozó nemzeti értékhatár építési beruházás esetén 100 millió forint, így ezt a szóban forgó beruházás nem éri el. Kérdésem az, hogy ennek alapján ajánlatkérő köteles-e a Kbt. Negyedik rész alkalmazásával egyszerű közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy pedig egyáltalán nem köteles közbeszerzési eljárást alkalmazni? Magyarán: az egyszerű eljárásra vonatkozó értékhatárok ebben az esetben is irányadók-e?
2665. cikk / 3032 Tevékenység megosztása, klasszikus rezsim alkalmazásának mellőzhetősége
Kérdés: Megoszthatja-e tevékenységeit egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő, vegyes tevékenységi körű, közérdekűnek minősülő hulladékkezelési közszolgáltatással és nem közérdekűnek minősülő távhőszolgáltatással foglalkozó cég, miszerint előbbi tevékenysége kapcsán klasszikus ajánlatkérőnek minősül [Kbt. 22. §-ának (1) bekezdése], míg távhőszolgáltatással kapcsolatos beszerzései kapcsán a különös eljárás szabályai alá tartozik [Kbt. 163. § (1) bekezdésének a) pontja]? Jogosan dönt-e ekkor úgy, hogy ha az adott távhő-szolgáltatási beszerzés az értékhatárok miatt nem közbeszerzés-köteles, akkor nem alkalmazza a klasszikus rezsimet sem, mert az csak a hulladékkezelési tevékenységre, illetve annak közérdekű részére vonatkozik (a két tevékenység aránya: 1:1)?
2666. cikk / 3032 Határozatlan idejű szerződés fenntarthatósága
Kérdés: Az (időszakos tevékenységet végző) ajánlatkérő a szolgáltatás területén a Kbt. hatálya alá tartozik. Határozatlan idejű szerződése van a beszállítóval, amelyben maximális keret nincs meghatározva. Fel kell-e, illetve mikor kell felbontani ezt a szerződést?
2667. cikk / 3032 Tájékoztatás elmulasztásának következményei
Kérdés: A közelmúltban részt vettünk egy, a Kbt. 225. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráson. A tárgyalást az ajánlattevőkkel egymást követően egy fordulóban folytatták le. A többi ajánlattevő ajánlatáról sem a tárgyalás előtt, sem azt követően – hivatkozással az ajánlatkérő titoktartási kötelezettségére – semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. Az előzőekben leírt eljárástípus esetén hogyan kell alkalmazni a Kbt. 80. §-ának (3)–(4) bekezdéseit, valamint 96. §-ának (1) és (3) bekezdéseit, annak ismeretében, hogy az ajánlatok bontásáról készült jegyzőkönyv ugyanis nem tartalmazta a bírálat során értékelt adatokat; az eredményhirdetésről nem kaptunk jegyzőkönyvet, illetve az ajánlatokról készített írásbeli összegzést sem kaptuk meg?
2668. cikk / 3032 Igazolások, nyilatkozatok meglétének vizsgálhatósága
Kérdés: A Kb. 96. §-ának (3) bekezdése biztosítja a nyilvánosságot a közbeszerzési eljárásban az eredményhirdetés után. A (3) bekezdés lehetőséget ad-e a pályázóknak, hogy a versenytársak ajánlati dokumentációjában az előírt igazolások és nyilatkozatok meglétét megvizsgálják? Amennyiben egy igazolás vagy nyilatkozat hiánya a pályázatnál kizáró ok lehet, akkor milyen lehetőség van ennek megvizsgálására?
2669. cikk / 3032 Több alvállalkozó megnevezése egy ajánlattevő mellett
Kérdés: Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás esetében megteheti-e a részvételre jelentkező, hogy több olyan 10 százalék feletti alvállalkozót is megnevez, akiknek a tevékenységi köre nagyrészt lefedi egymást, habár tisztában van vele, hogy az ajánlatadási szakaszban csak az egyik alvállalkozóval fogja az ajánlatát összeállítani?
2670. cikk / 3032 Rendkívüli sürgősség értelmezése
Kérdés: Rendkívüli sürgősség: az én hibám-e, ha beázik a tető és balesetveszélyes, mert a gerendák elkorhadtak, ha ez egy hosszú folyamat végeredménye? Mondható-e az, hogy nem jártam el gondosan az évek során, elmaradtak a felújítások, és most nem indokolt a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás rendkívüli sürgősség miatt?
