Nem munkaszerződéssel foglalkoztatott közreműködők a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Támogatott kedvezményezetteknél gyakran előfordul (például civil szervezetek), hogy munkatársaikat egy-egy projektben nem munkaszerződéssel, hanem esetenként megbízási szerződéssel vagy vállalkozási szerződéssel foglalkoztatják. Így például a projektvezetőt, aki kulcsszerepet tölt be a projekt végrehajtásában. Az EU-s (PHARE) pályázati kiírásokat korábban kifejezetten úgy fogalmazták meg, hogy ezeknek a szakértőknek az önéletrajzát is mellékelni kellett a pályázathoz, és ez a pályázat értékelésének tárgyát képezte. A Kbt. szerint csak a munkaszerződés kivétel a közbeszerzés alól. Mi a helyzet az olyan támogatott program esetén, ahol a pályázatban meg kellett nevezni a közreműködő személyeket, és őket nem munkaszerződéssel akarják foglalkoztatni? Közbeszerzés-köteles-e ez akkor, ha a pályázati kiírást az új Kbt. hatályba lépése előtt tették közzé?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. alkalmazása szempontjából nem annak van jelentősége, hogy mikor tették közzé a pályázati kiírást (felhívást), hanem annak, hogy mikor kezdték meg a közbeszerzési eljárást. A Kbt. 401. §-ának (1) bekezdése egyértelműen rendezi a törvény hatálybalépését és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. december 13.

Államháztartás alrendszereihez tartozó szervezetek bejelentési kötelezettsége

Kérdés: A Magyar Államkincstár szabályozásának megfelelően a mindenkori közbeszerzési értékhatárokat elérő beszerzések esetében a szerződéskötést követően a kötelezettségvállalásokat egyedileg be kell jelenteni az illetékes fiók részére. A 2 millió forintot meghaladó összes beszerzésre érvényes a kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] Érdekes következményre hívja fel a figyelmet a kérdező. Az Áht. 13/B. §-ának (1) bekezdése szerint az államháztartás alrendszereihez tartozó szervezetek kötelesek az árubeszerzési, építési beruházási, illetve szolgáltatásmegrendelési célra juttatott támogatások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 29.

Műszaki alkalmasságot igazoló nyilatkozat

Kérdés: Műszaki alkalmasság igazolásakor a vezető vagy részt vevő szakember bemutatásánál elegendő-e a "sima" nyilatkozat, vagy itt is közjegyző előtt kell nyilatkozatot tenni?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 67. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága árubeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 15.
Kapcsolódó címkék:  

Igazolások érvényessége

Kérdés: Változtak-e a becsatolandó igazolások érvényességi, lejárati dátumai, vagy továbbra is az eredményhirdetéstől visszaszámított meghatározott nap, illetve hónap az érvényességi idő ezek vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzési eljárásban csatolandó igazolások érvényességének meghatározása jelenleg is a kérdésben meghatározott "visszaszámolással" történik. Ezt a Kbt. a 63. §-ának (3) bekezdésében nevesíti a következők szerint:Az ajánlattevő és a közbeszerzés értékének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.
Kapcsolódó címkék:  

Jogszabálygyűjtemény megjelentetése költségvetési szerv által

Kérdés: Ha a társadalombiztosítási költségvetési szerv jogszabálygyűjteményt, illetve ún. Nyugdíjbiztosítási Közlönyt kíván megjelentetni – amelyet terjesztenek és példányszáma előreláthatóan 1500 körül lesz –, le kell-e folytatnia a közbeszerzési eljárást?
Részlet a válaszából: […] A jogszabálygyűjtemény és a közlöny szerkesztése, kiadása – a beszerzés tárgyát tekintve – szolgáltatásbeszerzésnek minősül, ami a Kbt. hatálya alá tartozik. A jogszabálygyűjtemény, illetve a Nyugdíjbiztosítási Közlöny szerkesztése és kiadása esetén – becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.

Kormányzati és közüzemi beszerzők

Kérdés: Mely szervezetek (személyek) tartoznak a Kbt. szerint a kormányzati beszerzők (központosított közbeszerzés) és közüzemi beszerzők körébe?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. általánosságban tartalmaz rendelkezéseket a központosított közbeszerzésekre, és a 168/2004. Korm. rendelet e jogszabályhelyekhez rendeli a konkrét beszerzőket a következők szerint: A Kbt. 17. §-ának (1) bekezdése értelmében a kormány a közbeszerzések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 2.
Kapcsolódó címkék:  

Szerződés teljesítésének kikényszerítése

Kérdés: Kikényszeríthető-e a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött megállapodás teljesítése az ajánlattevőként szerződő fél által? Ha igen, milyen módon?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 314. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek kell teljesítenie. A Kbt. 305. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérőként szerződő fél köteles az ajánlattevőnek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 20.
Kapcsolódó címkék:  

Ajánlatkérői kör kiterjesztése támogatott beszerzések esetén

Kérdés: Uniós források esetén milyen értékhatároknál, melyik rezsim szerint kell eljárni, illetve milyen támogatás esetén kell közbeszerzési eljárást lefolytatni, ha a beszerző egyébként egy korlátolt felelősségű társaság?
Részlet a válaszából: […] A közösségi rezsim hatálya alá tartozó közbeszerzéseknél – az általános közbeszerzési eljárásban – ajánlatkérőnek minősül – az egyéni vállalkozó és az egyéni cég kivételével – az a Kbt. 22. §-ának (1) bekezdése alá nem tartozó szervezet is, amelynek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 6.
Kapcsolódó címkék:  

Közútkezelő kht. jogosultsága

Kérdés: "Szennyvízcsatorna-építés úthelyreállítással" – építési beruházás esetén az országos közúthálózatot érintő munka esetén a Közútkezelő Kht. kikötheti-e, hogy az úthelyreállítást Közl-tv. adta lehetőségre hivatkozva csak ő végezheti?
Részlet a válaszából: […] A Közl-tv. 8. §-ának (1) bekezdése sorolja fel a közúti közlekedéssel összefüggő állami feladatokat, amelyek a következők: a közúti közlekedés tervezése, fejlesztése, szabályozása és ellenőrzése; a közúti közlekedés szervezeti és működési feltételeinek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 23.
Kapcsolódó címke:

Közbeszerzési terv készítésének kötelezettsége

Kérdés: Mit értünk közbeszerzési terven? Mely ajánlattevők részére írja elő kötelezettségként a Kbt. a közbeszerzési terv készítését?
Részlet a válaszából: […] A közbeszerzésben a közbeszerzési tervnek kiemelkedő szerepe van. Abból ugyanis az ajánlattevők előre láthatják, hogy bizonyos ajánlattevők egy évi időtartamra milyen eljárásokat kívánnak indítani. A közbeszerzési tervből emellett az is látható, hogy milyen nagyságú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 23.
Kapcsolódó címke:
1
13
14
15