Találati lista:
871. cikk / 1152 Elektronikus közbeszerzés feltételei
Kérdés: Milyen technikai feltételei lesznek a 2010. január 1-jétől bevezetendő elektronikus közbeszerzésnek ajánlatkérői/ajánlattevői szempontból? (Például igazolások, pályázati anyag, árajánlat megküldése, írásvédett változat, aláírás stb.)
872. cikk / 1152 Elektronikus árlejtés lefolytatásának akadálya
Kérdés: Több eljárásban előfordult, hogy csak egyetlen ajánlat van, illetve érvénytelenség miatt csak egy ajánlat marad bent. Nyílt eljárásokról van szó. Egy ajánlattal pedig nem lehet elektronikus árlejtést lebonyolítani. Miután nyílt az eljárás, más módon nincs lehetőség az ajánlat módosítására, így licit nélkül marad az az ár, amit azzal a feltevéssel adtak meg, hogy majd licit lesz, volt olyan eljárás, ahol például a becsült érték 10-szeresét adták meg ajánlati árnak. Gyakorlatilag kódolva van az eljárás eredménytelensége ebben az esetben, mert nem a reális árat adják meg, azzal kalkulálnak, hogy majd a liciten lesz reális ár a verseny keretében. Mi a megoldás ebben az esetben?
873. cikk / 1152 Közösségi cél a Kbt. értelmezésében
Kérdés: A Kbt. 4. § 19. pontja a közösségi célokat szolgáló beruházás fogalma. A fogalom értelmezése során mi tekintendő közösségi célnak?
874. cikk / 1152 Közbeszerzési megállapodás
Kérdés: Mit jelent az, hogy a szerződés közbeszerzési megállapodás hatálya alá tartozik?
875. cikk / 1152 Közzétételi kötelezettség
Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?
876. cikk / 1152 Hiteles fordítás meghatározása
Kérdés: Mit jelent az, hogy az ajánlatkérő a jogszabály előírása szerinti hiteles fordítást tekinti hiteles fordításnak? Mi az a jogszabály szerinti hiteles fordítás? És mi az a felelős fordítás? (Ezt konkrét esetben a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló fordításakor fogadta el ajánlatkérő.)
877. cikk / 1152 A DBR meghatározása
Kérdés: Mi az a DBR?
878. cikk / 1152 Elektronikus árlejtés saját rendszeren
Kérdés: Lefolytathatunk-e ajánlatkérőként elektronikus árlejtést saját számítógépes rendszerünkön, vagy kötelező szolgáltatót igénybe vennünk?
879. cikk / 1152 Adatvédelmi szempontok a közbeszerzésben
Kérdés: A Kbt. 81. §-ának (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ajánlatkérő az ajánlatokat kizárólag azok elbírálására használhatja fel. Az adatvédelmi törvényre hivatkozva közérdekű adatként ki kell-e adni külső személynek az ajánlatokat, az elbírálás folyamatában született dokumentumokat (jegyzőkönyvek, bírálati lapok)?
880. cikk / 1152 Fenntartott szerződések
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés fogalomrendszerében az ún. fenntartott szerződés megjelölés?
