89 cikk rendezése:
71. cikk / 89 Alvállalkozó "cseréje"
Kérdés: A Kbt. szerint van lehetőség az alvállalkozó cseréjére, így javasolt mindenképpen bevonni egy alvállalkozót, arra az esetre, ha szükség lenne a végrehajtás során új vagy másik szakértelemre. Ez a megoldás csak 10 százalék feletti alvállalkozóra vonatkozik, aki az alkalmasságban segít, vagy 10 százalék alattira is, akit a teljesítésbe vonok be? Van lehetőségem külső szakértőt (10 százalék alatti alvállalkozó) cserélni akkor, ha az alkalmassági kritériumoknak megfelel az új bevonni kívánt szakértő? Továbbá házon belüli (ajánlattevőnél munkaviszonyban álló) szakértőt kicserélhetek-e külső szakértőre?
72. cikk / 89 Ajánlat második példányában elhelyezett hiánypótlás
Kérdés: Egy ajánlattevőnk az ajánlatában erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg egy céget. Ráadásul egy példányban nyújtotta be az ajánlatát. A hiánypótlásban kértük, hogy egy másolati példányt is csatoljon, meg a hiányokat. Ajánlattevő a másolati példányban helyezte el a hiánypótlásban rögzítetteket, tehát az eredetileg beadott ajánlat nem egyezik a másolati példánnyal, azaz módosított rajta. A legjelentősebb módosítás, hogy a másolati példányban és a hiánypótlás során csatolt iratok között is már alvállalkozóként jelöli meg azt a szervezetet, amit az eredeti ajánlatban erőforrást nyújtó szervezetként jelölt meg. Ilyenkor mi a teendő?
73. cikk / 89 Hiánypótlások köre
Kérdés: A hiánypótlással összefüggésben a szakmai ajánlat összefügg-e a bírálati részszemponttal? Konkrétan, ha fizetési határidő a bírálati részszempont, akkor a fizetési ütemterv hiánypótolható-e, ha a teljesítési határidő bírálati részszempont, akkor a teljesítési ütemterv hiánypótolható-e a Kbt. 83. § (2) bekezdésének b) pontja alapján?
74. cikk / 89 Kiírásban nem szereplő nyilatkozat előírása a dokumentációban
Kérdés: A dokumentációban előírható-e olyan igazolás vagy nyilatkozat (aláírási címpéldány, szakmai ajánlat, részletes árajánlat stb.) kérése, amelyre a felhívás egyáltalán nem hivatkozik?
75. cikk / 89 Hiánypótlás terjedelme
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban hiánypótlást biztosítottunk. A bírálati szempontok a következők voltak: ár, fizetési határidő, illetve vizsgálati jegyzőkönyv. A cégek képviselői nyilatkoztak, hogy rendelkeznek ezzel a jegyzőkönyvvel, de nem mindenki csatolta be. Kérdés, hogy a jegyzőkönyv becsatolását előírhatom-e hiánypótlásként? Műszaki, szakmai alkalmasság keretében kértünk termékmintát, de nem mindenki adott be az ajánlattal egy időben. Kérhetem-e az utólagos behozatalát, azaz hiánypótoltathatom-e?
76. cikk / 89 Hibás dokumentum hiánypótoltatása
Kérdés: Ajánlatunkban benyújtott referenciák vonatkozásában tartalmilag nem megfelelő referenciát nyújtottunk be, míg egy másik ajánlattevő semmilyen referenciát nem nyújtott be. Őt hiánypótoltatták, mi nem kaptuk meg ezt a lehetőséget, ajánlatunk így érvénytelen. Megfelelően járt-e el ajánlatkérő?
77. cikk / 89 Tényleges ajánlat csatolása hiánypótlás keretében
Kérdés: Csak felolvasólappal indulna egy ajánlattevő az eljárásokban, és utána a kötelező hiánypótlás keretében csatolná be a tényleges ajánlatot. Meg lehet ezt tenni?
78. cikk / 89 Szakmai ajánlat részvételi szakban
Kérdés: Gyorsított meghívásos eljáráson indul a cég. A részvételi szakban a kizáró okokra adom be az igazolásokat, meg cégkivonatot, egyebeket. A szakmai ajánlatot nem lehet ebben a szakaszban beadni?
79. cikk / 89 Jogszabály-alkalmazás ajánlati kötöttséggel kapcsolatban
Kérdés: Tárgyalásos eljárás esetén, illetve egyszerű eljárásban tárgyalás alkalmazásakor az ajánlati kötöttség a tárgyalás befejeződésével jön létre. Mindkét esetben alkalmazandó a Kbt. 83. §-ának (6) bekezdése? Vagyis az ajánlattevő hiánypótlás során – ajánlati kötöttség hiányában – sem módosíthatja az ajánlatának ott meghatározott részeit? Amennyiben ez igaz, akkor az ajánlati kötöttség a hiánypótlás során fennáll. Amennyiben a 83. § (6) bekezdése a fenti esetekben nem alkalmazandó, kérem jelöljék meg a pontos jogszabályhelyet!
80. cikk / 89 Ajánlat hibáinak kiigazítása
Kérdés: Mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatban az ajánlattevő hibakiigazításokat eszközölhet, ugyanakkor abban nem lehet törlés, közbeiktatás vagy átírás? Nem ellentmondásos ez?