Találati lista:
101. cikk / 175 Alkalmasság igazolására alvállalkozóként igénybe vett gyártó minősítése
Kérdés: Ajánlattevő Magyarországon elsősorban kereskedelmi tevékenységet folytat, melynek során a külföldi gyárak termékeit igyekszik értékesíteni. A törvénymódosítás fényében egyértelművé vált, hogy a teljesítés során igénybe venni kívánt gyártó nem minősül alvállalkozónak. Értelmezésünk szerint ez akkor is így van, ha a gyártótól származó teljesítés értéke a 25 százalékot meghaladja, vagy akár annál nagyobb értékű, lévén hogy ki van emelve – kivételként – az alvállalkozók köréből. A gyártó révén azonban lehetőség van alkalmasság igazolására is, de ebben az esetben a gyártóra is vonatkoznak a (10 százalék feletti) alvállalkozókra érvényes szabályok. Éppen ezért, ha a beszerzés teljes nettó értékének 25 százalékot meghaladó része az alkalmasság igazolására igénybe vett – egyébként alvállalkozói körből kivételnek számító – gyártól származik, akkor a gyárral mint alkalmasság igazolására igénybe vett alvállalkozóval közös ajánlatot kellene tennünk a közbeszerzési eljárás során?
102. cikk / 175 Többszörös szakértői jelenlét egy eljárásban
Kérdés: Egy szakértő több céggel is indulhat egy eljárásban. Jól értelmezem, hogy a többszörös megjelenés tilalma nem erre az esetre – több ajánlattevővel indul egy szakértő magánszemély – vonatkozik, hanem arra, hogy egy ajánlattevő nem lehet másik ajánlattevő ajánlatában alvállalkozó vagy harmadik fél? A Kbt. melyik szakasza engedélyezi a szakértő több ajánlattevővel való indulását? Helyesen járok el, ha külső szakértőt mint természetes személyt 10 százalék alatti alvállalkozóként szerepeltetek az ajánlatban?
103. cikk / 175 Alvállalkozók kifizetése
Kérdés: Az alvállalkozók teljesítéseire vonatkozó számlák kiegyenlítésének határidejét mely időponttól kell számítani (teljesítés, számla kelte, számla benyújtása)?
104. cikk / 175 Törvény szerinti foglalkoztatás ellenőrzésének kötelezettsége
Kérdés: Köteles-e ellenőrizni az ajánlatkérő, hogy a szerződés teljesítésében részt vevő személyek foglalkoztatása a törvény szerint történik-e, és annál a cégnél, illetve nevesített alvállalkozójánál vannak-e bejelentve, aki elnyerte a pályázatot?
105. cikk / 175 Keretmegállapodás kötésének indoka a gyakorlatban
Kérdés: A gyakorlatban mikor kötnek az ajánlatkérők több ajánlattevővel keretmegállapodást?
106. cikk / 175 Alvállalkozó meghatározásának változása
Kérdés: Változott-e az alvállalkozó meghatározása a Kbt. mostani módosításakor?
107. cikk / 175 Eljárás beszállító szerződésfelmondása esetén
Kérdés: 2010 februárjában közbeszerzési szerződést kötöttünk 3 évre élelmiszer-alapanyag beszállítására 12 termékkörben. Az egyik nyertes ajánlattevő a szerződésben meghatározott felmondásával él. Felmondásának indoka, hogy az ő beszállítója felmondta a szerződést, illetve az, hogy intézetünk késedelmesen fizetett. Ilyen esetben mi a helyes eljárás? Új eljárás kiírásakor a hátralévő időszakra és csak az adott termékkörre vonatkozóan kell az értéket figyelembe venni? Az eljárás befejezéséig bármely szállítótól vásárolhatunk-e?
108. cikk / 175 Alvállalkozásnak minősülő közreműködés
Kérdés: A kiírás teljesítéséhez olyan alapanyag szükséges, amelyre különféle motívumokat kell felvinni. A motívumok felvitele a textilre alvállalkozásnak minősül-e? Van-e különbség a minősítés között akkor, ha a motívumokat az alapanyag gyártója, vagy attól elkülönült más személy viszi fel a textilre?
109. cikk / 175 Építőanyag szállítójának státusza
Kérdés: A Kbt. szerint alvállalkozónak számít-e az ajánlattevő azon szállítója, amely a beépítendő építőanyagot szállítja?
110. cikk / 175 Támogatási szerződés fedezetkezelő kizárólagos rendelkezése alá helyezése
Kérdés: A pályázati forrásból megvalósuló beruházás fedezetéül szolgáló támogatói döntést, támogatási szerződést hogyan lehet az építtetői fedezetkezelő kizárólagos rendelkezése alá helyezni? [18. § (3) bekezdés.]
