Szerződéstervezet készítése ajánlattevő által


Az utóbbi időben több olyan közbeszerzési pályázaton vettünk részt, ahol az ajánlatkérő előírta, hogy az eljárás eredményeként megkötendő szerződés tervezetét az ajánlattevő készítse el ajánlata mellékleteként. Kérdésünk az, hogy milyen jogszabályi alapon várhatja el ezt az ajánlatkérő? Honnan tudhatja az ajánlattevő a szerződés ajánlatkérő által igényelt paramétereit? A kérdéssel kapcsolatos további problémánk, hogy az ajánlatkérő kizárhatja-e azt az ajánlattevőt az eljárásban, akinek – amelynek – szerződéstervezete az ajánlatkérő szerint nem felel meg az általa elvárt feltételeknek?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2008. július 21-én (82. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1663

[…] kötöttségre vonatkozó rendelkezések miatt már nincs lehetőség. Erre utal a Kbt. 99. §-a, mely szerint eredményes közbeszerzési eljárás alapján a nyertessel kell "az ajánlati felhívás, a dokumentáció és az ajánlat tartalmának megfelelően írásban megkötni" a szerződést. Ilyen esetben az ajánlatkérő feltételei, az ajánlatkérő által igényelt szerződési paraméterek természetesen rendelkezésre állnak, hiszen ezeket az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, az ajánlattételi dokumentációban, annak részét képező műszaki leírásban, valamint az általa megadott szerződési feltételekben (együttesen közbeszerzési kiírás) meghatározta. Ajánlattevő feladata tehát, megítélésünk szerint nem más, mint ezen ajánlatkérői feltételeket és saját ajánlattevői feltételeit foglalja szerződéstervezetbe, és csatolja a benyújtandó ajánlatához. A szerződéstervezetnek, a fent kifejtettekre tekintettel, meg kell felelnie a közbeszerzési kiírás feltételrendszerének, attól eltérést nem tartalmazhat, mert ez az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Az ajánlat érvénytelenségéhez azonban nem elegendő az a hivatkozás, hogy az ajánlat, illetve a szerződéstervezet az ajánlatkérő szerint nem felel meg az általa elvárt feltételeknek, hanem konkrétan meg kell határozni, hogy mely feltételtől való eltérés miatt nyilvánítja az ajánlatot érvénytelennek. Nem elegendő tehát olyan hivatkozás például, hogy "jobb, számára előnyösebb szerződést várt", hanem meg kell határoznia, hogy például azért nem fogadja el a megállapodástervezetet, mert a szerződésben […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.