Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre


Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2011. november 2-án (138. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2815

[…] mértékben alvállalkozót. Jövő évtől a projekttársaságra a következő rendelkezések vonatkoznak: – a közbeszerzési szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) projekttársaságot hoznak létre, a közbeszerzési szerződésben elő kell írni, hogy az abban foglalt jogok és kötelezettségek a projekttársaság létrejöttének időpontjától a projekttársaságot illetik meg, illetve terhelik. Ebben az esetben az ajánlatban megjelölt alvállalkozók a projekttársasággal kötelesek a közbeszerzési szerződés teljesítéséhez szükséges szerződést (szerződéseket) megkötni; – az ajánlatkérőként szerződő fél és a projekttársaság közötti szerződésre egyebekben a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályokat – így különösen a szerződések nyilvánosságára, a szerződések kötelező tartalmára és módosítására vonatkozó, továbbá a szerződések teljesítésének ellenőrzésével kapcsolatban e törvényben vagy más jogszabályban foglalt előírásokat – is alkalmazni kell. Az ajánlattevőként szerződő fél kifejezés alatt e törvénynek az alvállalkozók kifizetésére vonatkozó szabályai alkalmazásakor a projekttársaságot is érteni kell; – a projekttársaság és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) a szerződés teljesítéséért egyetemlegesen felelnek; – a projekttársaság csak a közbeszerzési szerződés teljesítése érdekében szükséges tevékenységet végezhet, és szerződéseket köthet, más gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet, valamint nem alakulhat át; – a projekttársaságban a nyertes ajánlattevőn (ajánlattevőkön) kívül más nem szerezhet részesedést. A projekttársaság jegyzett tőkéjét és jegyzett tőkén felüli vagyonát – ide nem értve az osztalékot – az alapítók nem vonhatják el; – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) a projekttársaságot akkor szüntetheti(k) meg, ha a projekttársaság a közbeszerzési szerződésben foglaltakat teljesítette, és az ajánlatkérővel az egymás felé fennálló elszámolási kötelezettségeket is teljesítették, vagy a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) a közbeszerzési szerződésből, valamint a közbeszerzési szerződés teljesítése érdekében kötött szerződésből származó jogokat és kötelezettségeket a projekttársaságtól teljes egészében átvállalták; – a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként, illetve árbevételként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig –, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt; – az ajánlatkérőként szerződő fél, ha a nyertes ajánlattevő részére gazdasági társaság alapítását írja elő, és az ajánlattevő a társasági szerződés megkötését, illetve az alapszabály elfogadását a szerződés aláírásától számított húsz napon belül a cégbírósághoz nem jelenti be, a szerződést felmondhatja; – építési koncesszió esetében, ha a szerződés egyben a koncessziós törvény hatálya alá is tartozik, annak a koncessziós szerződésre és a koncessziós társaságra vonatkozó rendelkezései szerinti eltérésekkel kell a 129. §-ban és a 132. §-ban foglaltakat alkalmazni – új Kbt. 129. §-ának (1)–(9) bekezdései. A törvény 129. §-a – mint azt említettük – a projekttársaságra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. E körben az új Kbt. - szinte teljesen azonos szóhasználattal – átveszi a jelenleg hatályos szabályokat. A projekttársaság megalapítása tekintetében új elemként jelenik meg a társaság létrehozására megállapított határidő, ugyanis a projekttársaságot a szerződés aláírásától számított 20 napon belül be kell jelenteni a cégbíróságon. A szerződés teljesítésére az új Kbt.-ben a 130. § (1)–(6) bekezdései vonatkoznak a következő tartalommal: – az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésétől, vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban köteles nyilatkozni; – építési beruházás megvalósítására kötött építési szerződés esetén az ajánlatkérőként szerződő fél, amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél írásbeli értesítésére (készre jelentés) a szerződésben az átadás-átvételi eljárás megkezdésére meghatározott határidőt követő tizenöt napon belül nem kezdi meg az átadás-átvételi eljárást, vagy megkezdi, de a szerződésben meghatározott határidőben – amely legfeljebb huszonöt nap lehet – nem fejezi be, az ajánlattevőként szerződő fél kérésére, a teljesítésigazolást köteles kiadni. Ha az átadás-átvétel külön jogszabály vagy hatóság rendelkezése szerint próbaüzemmel történik, a felek 25 napnál hosszabb átadás-átvételi időtartamban is megállapodhatnak; – az ajánlatkérőként szerződő fél, vagy – támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során – a kifizetésre köteles szervezet a jelenleg ismertetett szabályok – azaz a 130. § – alkalmazásában (a továbbiakban együtt: ajánlatkérőként szerződő fél) a következő szabályok szerint köteles az ellenszolgáltatást teljesíteni: a fizetési határidő nem haladhatja meg a számla ajánlatkérőként szerződő fél (felek) általi kézhezvételének napját követő 30 napot; a számla kézhezvételének napja nem képezheti a felek között megállapodás tárgyát; amennyiben nem állapítható meg egyértelműen a számla kézhezvételének időpontja, vagy az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítést megelőzően nyújtja be a számlát, a fizetési határidő nem haladhatja meg a szerződésben meghatározott módon és tartalommal történő teljesítés (építési beruházás esetén az átadás-átvételi eljárás befejezésének) napját követő 30 napot; – a szerződésben foglalt fizetési határidő a (3) bekezdés a)-b) pontjaiban megállapított határidőket csak akkor haladhatja meg, ha a szerződésben a felek az ellenszolgáltatás halasztott teljesítésében állapodtak meg, feltéve hogy a választott szerződéses konstrukció vagy a szerződéssel kapcsolatos más egyedi körülmények miatt az tényszerűen indokolt, a fizetési határidő azonban ebben az esetben sem haladhatja meg a 60 napot; – a felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, ebben az esetben minden részletre alkalmazni kell az e törvényben a kifizetésekre előírt szabályokat; – az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be, a beszámítás azonban nem sértheti a közvetlen kifizetésre jogosult alvállalkozók jogait. A 130. §-ban megengedő rendelkezésként megjelenik az a szabály, hogy amennyiben az átadás-átvételi eljárás külön jogszabály vagy hatóság rendelkezése szerint próbaüzemmel történik, úgy a felek 25 napnál hosszabb átadás-átvételi időtartamban is megállapodhatnak. A fizetési szabályok tekintetében – a jelenlegi szigorú szabályokhoz képest – enyhülés tapasztalható. Így a 15 napos […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.