Kizárólagos jog alapján működő szolgáltatók


Minősíthetők-e a JPE-k kizárólagos jog alapján tevékenykedő szolgáltatóknak? A hírközlésben általános együttműködési háttér, annak a hatályos Kbt. alvállalkozókra vonatkozó szabályrendszerének való megfeleltetése nem egyedi probléma, így azzal valamennyi, közbeszerzésen indulni kívánó hírközlési szolgáltatóm illetve az ilyen szolgáltató szolgáltatásait igénybe venni kívánó kiíró szembesül. A kérdés megválaszolása és a bizonytalanságok kiszűrése azért is nagy jelentőségű, mert a verseny biztosításának érdekében, ugyanabban a közbeszerzési eljárásban egy gazdasági szereplő nem indulhat ajánlattevőként/részvételre jelentkezőként és más pályázó alvállalkozójaként is, tehát a helyzet téves megítélése súlyos következményekhez, kizáráshoz, illetve az egyes eljárások eredménytelenségéhez vezethet. Mi az álláspontjuk mindezek alapján a kérdésben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2012. szeptember 19-én (150. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3021

[…] részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében– nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be másik részvételi jelentkezést más részvételre jelentkezővel közösen,– más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,– más ajánlatot benyújtó ajánlattevő, illetve más részvételi jelentkezést benyújtó részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [55. § (5) bekezdés] – 28. (1) bekezdésének a)-c) pontjai.Alvállalkozó tehát korlátlan számban lehet bármely ajánlattevő alvállalkozója ugyanabban az eljárás­ban/részben, de nem jelenhet meg ajánlattevőként. Ugyanakkor valójában ez utóbbi okoz problémát véleményünk szerint, mivel amennyiben alvállalkozónak jelöli az ajánlattevő a JPE-t, úgy ennek következménye lehet, hogy bevonásának mértéke eléri a 25 százalékot. A Kbt. pedig azt a sajátos szabályt alkalmazza, mely szerint ebben az esetben közös ajánlattevőnek kell minősíteni.A Kbt. 26. §-a szerint ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés – teljesítésében, […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.