Indokoláskérés kirívóan alacsony árra elektronikus árlejtés esetén


A Kbt. 121. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti nyílt eljárást folytatunk elektronikus árlejtéssel. Az egyik ajánlat több mint 20 százalékkal eltér a becsült érték összegétől, de a többi ajánlathoz képest is alacsonyabb árakat tartalmaz. Ilyen esetben, hogyan jár el helyesen az ajánlatkérő? Az árlejtés előtt indokolást kér be, tekintettel arra, hogy csak az érvényes ajánlatot tevők vehetnek részt az árlejtésen, avagy az árlejtés után kéri be az indokolást? Esetleg előtte és utána is indokolást kér be? Amennyiben árlejtés előtt is rá kell kérdezni, az indokolás kérésénél egyúttal közölni kellene a becsült értéket és a rendelkezésre álló anyagi fedezetet is minden ajánlattevővel – ellentétben a kormányrendelet szövegével, mely szerint csak az árlejtés után kell ezeket ismertetni?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. február 12-én (167. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3360

[…] felbontása után – indokolhassa, amikor már megtudta nemcsak azt, hogy mekkora a szóban forgó szerződésre alkalmazandó rendellenességi küszöb, valamint hogy ajánlata kirívóan alacsony értékűnek minősült, hanem azt is, hogy pontosan melyek azok a pontok, amelyek az ajánlatkérőben kétségeket ébresztettek."A Kbt. szabályozása, továbbá a jelen közbeszerzési eljárás feltételrendszere alapján az ajánlati árra a tárgyalások befejezésének időpontjában állt be az ajánlati kötöttség, melynek alapján a végső ajánlati árra kell az ajánlatkérőnek lefolytatnia a fentiek szerint a bírálatot.A fentiek tehát arra utalnak, hogy a végleges ajánlattételt követően válik szükségessé az aránytalanul alacsony ár vizsgálata, mely esetünkben megengedi, hogy analógiát alkalmazva arra a következtetésre jussunk, hogy árlejtés esetében az árlejtésben történt végleges ajánlattételt követően kell indokolást kérni, függetlenül attól, hogy az értékelés szakaszának része.Az árlejtés esetében pedig figyelemmel kell lenni erre a problémára. 2013. július 1-jétől bekerült a 257/2007. kormányrendeletbe az a kisegítő szabály, mely egyértelművé teszi, hogy csak az árlejtést követően kell információt szolgáltatni a becsült értékről és a fedezetről az alábbiak szerint:– amennyiben valamely közbeszerzési eljárás lefolytatását megelőzően az ajánlatkérő úgy dönt, hogy az ajánlatoknak a közbeszerzési törvény 63. § (4) bekezdése szerinti értékelését követően elektronikus árlejtést kíván lefolytatni, köteles ezt a tényt az eljárást megindító hirdetményben jelezni – kormányrendelet 18. §-ának (1) bekezdése,– az ajánlatkérő a dokumentációban köteles tájékoztatást adni arról, hogy a közbeszerzés becsült értékét és […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.