×

270. Közbeszerzési Levelek / 2022. szeptember 14.
TARTALOM

     
4962. kérdés  
Hogyan kell a választható kizáró okokat igazolni? Ki, milyen hatóság bocsát ki bármit a témában, figyelemmel arra, hogy az E-Certis sem segít, és nemcsak hazai, hanem külföldi igazolással kapcsolatban is felvetődik a kérdés?
4963. kérdés  
Indítottunk egy DBR felállítására irányuló eljárást. A beérkezett részvételi jelentkezéseket elbíráltuk, és felállítottuk a rendszert, majd kiküldtünk a rendszerben egy ajánlati felhívást, melyre válaszul az egyik ajánlattevő jelezte, hogy ő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá került, és kéri, hogy tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Ki kell-e zárni a DBR-ből az ajánlattevőt, és ha igen, melyik pontra hivatkozva? Vagy mivel nincs ajánlattételi kötöttség, maradhat a DBR-ben, legfeljebb az ajánlatát kell érvényteleníteni abban az esetben, ha mégis ajánlatot tenne az egyik felhívásunkra?
4964. kérdés  
Mit kell értenünk a Kbt. 63. § (1) bekezdés a) pontja szerinti "súlyos" megszegés alatt?
4965. kérdés  
Az ajánlatkérő követhetetlenül ír ki hiánypótlásokat, és végül össze is keveri azokat a 69. § (4) szerinti felhívással. Van-e arra lehetőség, hogy ezekre a választ egy darab eljárási cselekménnyel adjuk be, és ne kelljen többet megnyitni az EKR-ben?
4966. kérdés  
Változtak a céges adatok, ami a telephelyet és a cégjegyzésre jogosultat is érinti. Írjam át az adatokat az EEKD II. szakaszában, vagy abban a nyilatkozatban adjam meg az új adatokat, amikor azt nyilatkozzuk, hogy a részvételi szakaszhoz képest van-e változás? Esetleg mindkettőben? Újra kell-e gyártanom a nyilatkozatokat, ha már más az ügyvezető?
Kapcsolódó címke:
4967. kérdés  
Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
4968. kérdés  
Létezik-e olyan szabály, ami lehetővé teszi, hogy a keretmegállapodás alatt kötött szerződés teljesítése túlnyúlhasson a keretmegállapodás időtartamán?
4969. kérdés  
Milyen rendelkezés mondja ki, hogy egy keretmegállapodásra az annak megindításakor irányadó szabályok vonatkoznak, amikor a keretmegállapodásban folyamatosan új eljárásokat indítok?
4970. kérdés  
Amennyiben a DBR részvételi szakaszában a legjobb árérték (minőségi szempontokat megjelenítő) értékelési szempontot jelöl meg az ajánlatkérő, eltérhet-e ettől, és alkalmazhatja-e a legalacsonyabb árértékelési szempontot a második ajánlattételi szakaszban, amennyiben ezt kikötötte a részvételi felhívásban?
4971. kérdés  
A részvételi szakaszban a DBR-ben megadott súlyszámhoz kötve van-e az ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban, ha annak a változtatási jogát kikötötte a részvételi felhívásban?
4972. kérdés  
A nyílt eljárás során építési beruházásra olyan értékű ajánlatok érkeztek, amik messze meghaladták a becsült értéket, így a beszerző érvénytelenné nyilvánította az eljárást. Ezt követően a korábbiakban már volt ilyenre példa, hogy emiatt volt lehetőség közvetlen szerződést kötni ún. hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében. A tanácsadó azonban ezt nem indítja el, pedig volt már erre lehetőség eddig. Mi erről a véleményük?
4973. kérdés  
Jogosult-e az ajánlatkérő arra, hogy ne adja meg a minőségi szempontok minimum- és maximumértékét, amennyiben jelzi a részvételi felhívásban, hogy azt az ajánlattételi szakaszban, adott ajánlattételi felhívásban kívánja rögzíteni?
4974. kérdés  
Kifogásolhatom-e, hogy hirdetmény nélküli eljárást folytatott le az ajánlatkérő egy sikertelen nyílt eljárást követően? (Álláspontunk szerint, a piaci versenyre tekintettel nem lett volna szükség arra, hogy az egy darab ajánlattevőt meghívja, mi például szívesen indultunk volna a második eljárásban.)
4975. kérdés  
Jogsértően jár-e el az ajánlatkérő, ha az eredetileg részekre bontott közbeszerzési eljáráson belül a különböző orvosi eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési részt nem bontja további részekre az egyes eszköztípusok szerint (például CT és MR képalkotó berendezések), hanem ehelyett egységesen valósítja meg a képalkotó eszközök beszerzésére vonatkozó közbeszerzési részt?
Kapcsolódó címke:
4976. kérdés  
Mit jelent a közbeszerzésben a műszaki egyenértékűség fogalma, és eltekinthet-e az ajánlatkérő egyenértékűségre való hivatkozással a saját maga által meghatározott méretkövetelményektől?
4977. kérdés  
Lehet-e indexálni a szerződés megkötését megelőzően? (Így már az első számla magasabb lesz. Nagyon elhúzódott a bírálati szakasz, és szükség lenne rá.)
4978. kérdés  
Ajánlati kötöttség beálltát követően bekövetkezhet-e olyan előre nem látható helyzet, ami miatt szerződést lehet módosítani szerződéskötés előtt?
4979. kérdés  
Egy tárgyalásos eljárás részvételi szakaszában a gazdasági szereplők közé rögzítettem a kapacitásnyújtókat. Az egyikhez együttes aláíróként felvittem két embert. Az elvárt nyilatkozat és az előszerződés nem érkezett meg a beadásig, de az időközben beérkezett iratot más írta alá. Nem eredményez érvénytelenséget, ha az adott gazdasági szereplőhöz felrögzítek egy újabb aláírót? Megtehetem?