Felelősségbiztosítás építési beruházásnál


Ajánlatkérőként olyan közbeszerzési eljárást szeretnénk indítani építési beruházás megvalósítására, amelyik nem feltételes. A módosult szabályok alapján az ajánlattevőnek szükséges felelősségbiztosítással rendelkeznie szerződéskötésre?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2023. október 11-én (283. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5177

[…] jellege, valamint a Kbt. 135. § (12) bekezdésben foglalt felfüggesztett hatálybalépés együttes alkalmazása tette lehetővé, hogy a felelősségbiztosítással rendelkezés kötelező időpontja ne a szerződéskötés időpontja, hanem a hatálybalépést követően meghatározott időpont legyen; a feltételes jelleg vagy a feltételes jelleg hiánya a továbbiakban már nem közvetlenül döntő szempont.Szükséges kiemelni, hogy a rendelkezés továbbra is az ajánlattevő kötelezettségét írja elő, és emiatt úgy tűnhet, hogy a választási lehetőség az ajánlattevőt illeti meg, de továbbra is az a szabály, hogy az ajánlatkérőnek kell meghatároznia a felelősségbiztosításra vonatkozó követelményeket, így a rendelkezésre állás időpontját is.A módosított szabály gyakorlatiasabb megközelítést tesz lehetővé, mivel biztosítja az ajánlatkérő számára, hogy az adott közbeszerzés jellegzetességei alapján határozza meg a felelősségbiztosítás rendelkezésre állásának időpontját.Az alkalmazás során figyelembe lehet venni, hogy az adott szerződés hatálybalépésének időpontja elválik-e a szerződéskötés időpontjától. A korábbi szabályok kizárólag feltételes közbeszerzés esetén engedték meg a szerződéskötés időpontjától való eltérést a felelősségbiztosítás rendelkezésre állására. Az új szabályozás alapján viszont már bármely esetben (így feltételes közbeszerzés vagy nem feltételes közbeszerzés esetében is) lehetőség nyílik arra, hogy az ajánlatkérő – összhangban a Ptk. szabályaival – rendelkezzen a hatálybalépésről, és arról, hogy a szerződés hatálybalépését követően mely időpontig kell a felelősségbiztosításnak rendelkezésre állnia.A hatálybalépéshez igazodás megoldja azt a gyakori helyzetet, hogy a felelősségbiztosítási kötvény valamelyik tartalmi elemének hibája miatt a szerződéskötés folyamatosan elhúzódott. Ezzel egyidejűleg viszont az ajánlatkérőnek rendeznie kell a szerződésben azt a helyzetet, ha a szerződő ajánlattevő mégsem teljesíti a felelősségbiztosítással kapcsolatos előírásokat.Ugyanakkor a módosítás egyértelművé teszi, hogy a felelősségbiztosítással való rendelkezés végső időpontja annak a tevékenységnek a megkezdése, amelyet a felelősségbiztosítás érint.Ezzel a véghatáridő-tűzéssel azok az esetek is kezelhetővé válnak, ahol a beszerzés tárgya olyan tevékenységeket is tartalmaz, amelyek elvégzéséhez nincs szükség […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.