Találati lista:
141 Ajánlati levél
Kérdés: Mi az az ajánlati levél?
142 Kiírással ellenétes hiánypótlási felhívás
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy ha változásbejegyzés iránti eljárás van folyamatban a cégbíróságon, akkor az ajánlattevőnek nyilatkozattal kell igazolnia az eljárás, illetve a változás alatt álló adatkört. Ehhez képest hiánypótlásra hívta fel az érintett ajánlattevőt, hogy e körben csatolja a Cégszolgálat igazolását, ha a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be. Erre lehetősége van az ajánlatkérőnek? És milyen igazolást fogad el az ajánlattevő? Azt is, amit az ügyvéd elektronikusan – tértivevényként – kap vissza a cégszolgálattól az iratok benyújtását követően?
143 Szerződés időtartamának feltételhez kötése
Kérdés: A szerződés időtartamának meghatározása lehetséges-e olyan formában, hogy azt valamely körülmény bekövetkeztéhez köti az ajánlatkérő – például keretösszeg kimerülése?
144 Felhívás ismételt ajánlat benyújtására tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő biztosította a teljes körű hiánypótlás lehetőségét. A felhívás szerinti hiányokat pótoltuk. Ezt követően az ajánlatkérő a tárgyaláson felhívott minket ismételt ajánlat benyújtására néhány elem vonatkozásában. Jogszerűen tette ezt?
145 Áfakulcsváltozás "kezelése" egy adott eljáráson belül
Kérdés: Az ajánlatban megadott áfakulcs megváltozott, mire a számlát ki kellett állítanunk. Ilyenkor mi a helyes eljárás, milyen áfakulccsal számlázzunk? Kell-e módosítani a szerződést?
146 Több felolvasólap egy eljárásban
Kérdés: Lehet-e új, illetve több felolvasólapot készíteni egy eljárás keretén belül?
147 Dokumentáció átvételi időpontja kétszakaszos eljárásban
Kérdés: Kétszakaszos eljárásban jogszerű-e az az ajánlatkérői eljárás, miszerint az ajánlati dokumentáció legkorábban a részvételi szakasz eredményhirdetését követően vehető át?
148 Jegyzőkönyvtartalom tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Tárgyalásos eljárásban az egyes tárgyalásokról (tárgyalási fordulókról) felvett jegyzőkönyveknek mi a minimális tartalma?
149 Hiánypótlás ajánlati biztosítékra
Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
150 Másolati példány eltérő leadási helye
Kérdés: Elő lehet-e írni, hogy a másolati példányt ne az ajánlattétel helyszínére vigye az ajánlattevő?
