Találati lista:
31. cikk / 107 Szerződésfelmondással kapcsolatos kötelezettségek
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, karbantartási szerződést kötöttünk az új Kbt. rendelkezései szerint. A szerződésben meghatározott szolgáltatást a vállalkozónak hibabejelentés alapján, rövid kiszállási idővel kell nyújtania. A vállalkozó egymást követően három hibabejelentést mulasztott el határidőben kijavítani. A szerződésünk úgy rendelkezik, hogy a harmadik eset után figyelmeztetést küldünk, majd az ötödik eset után – ha azok egymást követően történnek – súlyos szerződésszegésre hivatkozással a szerződést azonnali hatállyal felmondjuk. A figyelmeztetést a szerződés szerint írásban megtettük, azt a vállalkozó kézhez vette. Van-e tájékoztatási kötelezettségünk a Közbeszerzési Hatóság felé, ha a szerződést felmondjuk?
32. cikk / 107 Szerződés teljesítési határidejének meghosszabbítása akadályközlés esetén
Kérdés: Ajánlatkérőként uniós értékhatár feletti, árubeszerzésre vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárást folytatunk le, és kötöttünk szerződést a régi Kbt. hatálya alatt 2015. december 20-án. A szerződésben meghatározott teljesítési határidő 2016. január 15-e volt, amit kötbéreztünk. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél 2016. január 15-én akadályt közölt, és kérte, hogy a szerződés teljesítésének határidejét hosszabbítsuk meg 30 nappal. Jelen esetben megköthetjük-e a szerződésmódosítást? Akkor is, ha a teljesítési határidő értékelési szempont volt a közbeszerzési eljárásban, emiatt elesnénk a kötbértől?
33. cikk / 107 Szerződésmódosítás az új Kbt. szerint
Kérdés: A Kbt. 141. §-ának (2), (4), (6) bekezdései határozzák meg, hogy a szerződés mikor módosítható újabb eljárás lefolytatása nélkül. A bekezdések és/vagy kapcsolata nem világos. Jól értelmezzük-e, hogy ha a módosítás megfelel a (2) bekezdésnek, akkor a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? Ez azért lenne furcsa, mert akkor 10 százalékon, illetve 15 százalékon belül bármikor módosítható a szerződés, még a gazdasági egyensúlyt sem kell vizsgálni. Vagy a határidő is bármikor, bármennyivel módosítható? A (4) bekezdést a (2) "mellett" mikor kell vizsgálni, hiszen a törvény azt írja, hogy a (2) bekezdés vizsgálata mellett a (4) és (6) bekezdést nem kell vizsgálni? A (6) bekezdésnek megfelelő nem lényeges módosítás esetén kell-e vizsgálni a (2) és (4) bekezdést? Egy határidő-módosítás (nem volt elbírálási szempont, nem jelentős, tehát nem áll fenn, hogy más ajánlattevők is részt vettek volna) minek minősül?
34. cikk / 107 Visszalépés a szerződéskötéstől
Kérdés: Az új Kbt. alapján kihat-e az a jövőbeni ajánlattevői pozíciónkra, ha visszalépünk a szerződéskötéstől?
35. cikk / 107 Kizáró ok előírása és a teljesítésre vonatkozó szabály eltérésének indoka
Kérdés: Mi a magyarázata annak, hogy ha a cégünkben 25 százalékot eléri egy olyan vállalkozás részesedése, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek, akkor az kizáró ok, viszont ha a mi vállalkozásunk tag egy olyan társaságban az előzőeket elérő mértékben, mely nem felel meg az előző jogszabályhelyben meghatározott feltételeknek, akkor részt vehetünk közbeszerzésben? (Tekintettel arra is, hogy az ilyen részesedésszerzés esetén a folyamatban lévő közbeszerzési szerződést az ajánlatkérőnek meg kel szüntetnie.)
36. cikk / 107 Szerződéstervezet kiegészítése
Kérdés: Van-e arra általános szabály, hogy egy közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződésbe az ajánlatkérő beilleszti-e azokat az ajánlattevői feltételeket, melyekkel egyetért, vagy általánosan érvényes, hogy az ajánlatkérő által közzétett szerződést teljes egészében el kell fogadniuk az ajánlattevőknek?
37. cikk / 107 Szerződéskötés időpontjának meghatározása
Kérdés: A szerződéskötés időpontját az ajánlattételi felhívásban kell meghatározni?
38. cikk / 107 Szerződéses biztosíték kikötésének kötelezettsége
Kérdés: Kötelező-e az ajánlatkérőnek szerződéses biztosítékot kikötnie?
39. cikk / 107 Öt évre kötött szerződés meghosszabbíthatósága
Kérdés: A felek öt évre kötnek közbeszerzés kapcsán szerződést, de további öt évvel meghosszabbítanák. Jogszerű-e ez, van-e erre lehetőség?
40. cikk / 107 Határozott idejű szerződés meghosszabbítása
Kérdés: A határozott időre – 24 hónapra – kötött szerződés meghosszabbítható-e további 6 hónappal? És általában: milyen feltételek esetén hosszabbítható meg egy határozott időre kötött szerződés?
